(Island / Universal)
Brandon Flowers, a Killers énekese szerint a Bravery az ő zenekarát másolja – pedig csak arról van szó, hogy mindkét együttes ugyanonnan lop. Ami 2004-ben a Killers Hot Fuss című bemutatkozása volt, azt 2005-ben a Bravery debütáló albuma jelenti: a New Order, a Smiths, a Cure és a Duran Duran hagyományainak XXI. századi keveréke ez is, a Las Vegas-i kvartetthez képest azonban a New York-i kvintett szinte minden szinten többet nyújt.

A 2003-ban indult Bravery a 2004-es Unconditional maxi ígéretét maximálisan beváltotta 2005-ös debütalbumán, amin gyenge vagy közepes számot nemigen találunk (a januárban az internetre kiszivárgott korai albumverzióról az egyetlen gyengébb dal, a Hot Pursuit nem került át a nálunk kapható nemzetközi változatra, bár a borítófüzetben még tévedésből fel van tüntetve), a főként a szerelem, szex és vágy témakörében fogant rockszövegek egyszerűek és frappánsak, sőt vagányok és viccesek is („you put the art in retarted”). Bár a mainstream pop közönséget nem fogják úgy megnyerni maguknak, ahogy a perfekcionista Killersnek sikerült, a 2005-ös év egyik legbiztosabb befutóját üdvözölhetünk bennük, egy újabb nagyszerű zenekart, amit a Killers- és Strokes-rajongók mellett a Franz Ferdinand, a Bloc Party, az Interpol, a Rapture, a Radio 4 és a Faint táborának is ajánlhatunk bátran.
9/10
Linkek
Kapcsolódó cikkek
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek