Héten vetített filmek

Filmadatbázis A-Z

Mozik

English screenings

Gyerekfilmek

Oscar-díjátadó 2005
|
Beszámoló a 77. Oscar-gáláról
Helyi idő szerint vasárnap este adták át az Amerikai Filmakadémia díjait a Los Angeles-i Kodak Theatre-ben. Mint arról már beszámoltunk, a Millió dolláros bébi tarolt, de az eseménynek ezen kívül is voltak emlékezetes pillanatai.

Jamie Foxx (Ray)
Jamie Foxx (Ray)

Ezek közé pedig nem feltétlenül a sztárok vörös szőnyeges bevonulása és a köszönőbeszédek elmondása tartozott, mivel ezen a téren nem sok meglepetésre számíthattunk. Mindenki nagyon örült, hogy ott lehetett, és a legtöbb nyertes az Akadémián kívül a rendezőnek, a producernek, a többi kollégának, férjének/feleségének, édesanyjának köszönte meg a győzelmet.

Idén a szervezők minden idők leglátványosabb Oscar-gáláját ígérték, és néhány újítást is bevezettek: az eddig szétszórtan elhelyezkedő jelölteket például ezúttal egymás mellé állították a színpadra vagy ültették a nézőtérre. A gálát az amerikai hadsereg katonáinak ajánlották.Az est házigazdája a fekete komikus, Chris Rock (Rossz társaság, Halálos fegyver 4.) volt. Az őt fogadó álló ovációra a „Tegyétek le a feneketeket!” szavakkal válaszolt, majd 10 perces, mérsékelten mulatságos bevezetőt tartott, melyben kiemelte, hogy idén négy fekete művész is kapott jelölést (Jamie Foxx, Don Cheadle, Morgan Freeman és Sophie Okonedo). A későbbiekben néhány valóban vicces megnyilvánulása is volt, például amikor úgy konferálta fel a díjátadó Gwyneth Paltrow-t, hogy ő az első nő, aki egy almát szoptat (a színésznő és a Coldplay-énekes Chris Martin közös gyermeke az Apple nevet viseli).

Az esemény legmeghatóbb pillanata kétségkívül az volt, amikor a 81 éves Sidney Lumet-nek színésze, Al Pacino (a Kánikulai délutánban dolgoztak együtt) adta át az életműdíjat. A veterán rendező – aki majdnem 50 éve rendez és jelenleg Vin Diesellel forgatja a Find Me Guilty című filmet – beszédében felsorolta a filmtörténet nagyjait Kuroszavától Buster Keatonig, akiknek inspirációját köszönheti. „Már első filmem forgatásakor az Oscarra gondoltam. Mivel kaptam is egy jelölést, rögtön elkezdtem fogalmazni a köszönőbeszédet” – mondta Lumet, majd hozzátette: „Nekem van a legjobb állásom a legjobb szakmában.”

Che Guevara: A motoros naplója
Che Guevara: A motoros naplója

Szintén szívbemarkoló volt, amikor Yo-Yo Ma, a világhírű csellista a tavaly elhunyt filmes nagyságokra emlékezve eljátszotta Bach VI. szvitjét. 2004-ben olyan jeles művészek távoztak, mint Marlon Brando, Janet Leigh, Christopher Reeve, Rodney Dangerfield színészek, Russ Meyer és Philippe de Broca rendezők, Jerry Goldsmith és Elmer Bernstein zeneszerzők.

A további fénypontok közé tartoztak, amikor neves sztárok énekelték el a legjobb betétdal díjára jelölt számokat. A Kóristák című francia film, Az operaház fantomja és a Polar Expressz betétdalát Beyoncé énekelte el, a Che Guevara: A motoros naplójában szereplő Al Otro Lado Del Ríót Antonio Banderas és Santana adták elő, de elhangzott az Accidentally In Love is a Shrek 2-ből.A köszönőbeszédek időtartamát a szervezők 45 másodpercben maximalizálták. Hilary Swanknek – aki a Millió dolláros bébiben nyújtott teljesítményéért a legjobb színésznő díját nyerte – sikerült ezt jócskán túllépnie (többször is lekeverték, de a végén mégis megköszönte még legjobb barátjának is). Charlie Kaufmannak, a díjnyertes Egy makulátlan elme örök ragyogása forgatókönyvírójának is gondot okozott az idő: a számlálóval együtt számolta vissza a másodperceket („már csak 28 másodperc, 27 másodperc...”). A legfrappánsabb „köszönőbeszédet” azonban idén Jorge Drexler tudhatja magáénak, aki a legjobb betétdalnak (Al Otro Lado Del RíoChe Guevara: A motoros naplója) járó díját énekelve köszönte meg.

A közel négyórás gála legelső elismerését a 2002-es győztes (és az idei Arany Málna-díjazott) Halle Berry adta át a legjobb látványtervezőnek. Ezután felváltva következett a rangos és kevésbé fontos díjak átadása, a fináléra pedig természetesen a három legnevezetesebb kitüntetést, a legjobb színésznek, a legjobb rendezőnek és a legjobb filmnek járót tartogatták (a díjak részletes listáját és az Oscarról szóló híradást lásd a kapcsolódó anyagok közt).
fürkész
2005.02.28
|
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 24., csütörtök

Eszter, Eliza
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.