Ha egy együttes már a nevét is Federico García Lorcától veszi (a kísértet, szellem, ihlet, spiritusz jelentésű Duende nevet a spanyol költő egy írásából kölcsönözték), akkor nem meglepő, hogy dalszövegeik nagyon fejlettek, gyakran versként is megállják a helyüket. Az alkotók humora és szójátékokhoz való vonzódása már a remek címadó Fasta Samba dalból – pontosabban már magából a címből is – kiderül, és végigkíséri az egész albumot („Hasis a hasadon... tangeri tenger... egy mindegy kiér... Kalkutta hat hulla” stb.), emellett azonban nemcsak hasonlatokkal és ügyes rímekkel operálnak, de néhol zene nélkül is zeneiek a sorok (lásd: „elringat és megöl lágy fekete öl”). A költészet és a líra akkor éri el náluk a csúcspontot, amikor a Zöld című számban gyönyörűen végigvisznek egy metaforát, amely – természetesen – a szerelemről és a szexről szól.

A 2000-ben alakult Duende zenekar nevéhez és választott stílusához hűen elvisz a matadorok, bikaviadalok, tüzes és féltékeny spanyol nők világába (Duende, Senora Matadora), de nem ragad le Spanyolországnál: a bossa novás Irány Párizsban megkezdett vidám világkörüli utazást („Róma romokban / és Kína kínos / Bagdadnak adtak / Oslo feloszlott...”) frappánsan egy másik számban, a Lebutaszőkében fejezi be, ahol brazil, arab és spanyol nők indítanak pert „lebutaszőkézésért” és „Marrakeshben Mara jól kereshet”. Valószínűleg ars poeticájukat foglalják össze – már csak a címből adódóan is – a végig spanyol nyelven énekelt Duende szenvedélyes ellentétpárjai (víz és tűz, hó és vér, ölelés és ölés).

A Menszátor H. Attila és Kakasy Dóri színész-énekes páros mögött a neves tanintézményekben és dolgos zenekarokban gyakorlatot szerzett muzsikusok (Kardos Dániel gitáros, Havas Miklós basszista, Darvas Benedek billentyűs, Pfeiler Ferenc dobos és a seregnyi vendég) szintén szépen teljesítenek. Ha azon zenei törekvésük, hogy minden általános közhelyet elkerüljenek, nem is sikerülhetett, a Duende joggal számíthat a Quimby (és A Kutya Vacsorája), az Amorf Ördögök és az Emil.RuleZ! rajongótáborának (vagy azok metszetének) szimpátiájára, de a gyakorta felcsendülő domináns női hanggal (Latin szerenád, Senora Matadora) a Pál Utcai Fiúk örökségét is megidézi. A tagok saját meghatározása szerint zenéjük „világjobbító pszichedelikus-latin-dark-groove, funky elemekkel.” Alapvetően a latin zenéket (de nem az olcsó, Fiesta-félét) keverik a fenti összetevőkkel, alkotó módon olvasztják be zenéjükbe a magyaros hegedűszót, sőt még a Somewhere Over The Rainbow-t is, aztán egy esztrád hard rock után egy tangóharmonikás valcerrel zárul a lemez. De a legpikánsabb, hogy ez az előadás a leggyönyörűbb magyar nyelven szól.


8/10