Héten vetített filmek

Filmadatbázis A-Z

Mozik

English screenings

Gyerekfilmek

Aviátor
|
olvasói:
10/10 (1)
A multimilliomos Howard Hughes élete igazán hálás filmtéma, és erre Martin Scorsese remekül ráérzett. Hughes egyszerre volt sikeres üzletember, filmrendező és -producer (olyan klasszikusok fűződnek a nevéhez, mint a Pokol Angyalai, A sebhelyesarcú vagy A törvényenkívüli), pilóta és repülőgépgyáros.
Ráadásul mindenféle fóbiákkal (köztük tisztaságmániával) küzdött, melyek élete során egyre inkább elhatalmasodtak rajta. 
 
Az Aviátor elsősorban a filmőrülteknek okoz majd kellemes perceket, hiszen magával ragadóan idézi fel a harmincas-negyvenes évek Hollywoodjának csillogó világát és sztárjait, egy jelenet erejéig pedig még a cenzúrabizottság működésébe is bepillantást nyerhetünk. Kicsit talán túlságosan elválasztva jelenik meg benne Hughes életpályája: először a filmes, majd a repülőgépgyártó tevékenységre esik a hangsúly, végül egy, a pilóta ellen folyó kongresszusi vizsgálat részletezése következik. Amikor azonban már unni kezdenénk a kevéssé izgalmas pilótazsargont és a politikai csatározásokat, a rendező a néző segítségére siet a milliomos elharapódzó őrületének ábrázolásával. 
 
Szerencsére Leonardo DiCaprio karizmatikus játéka is végig leköti a figyelmet. Úgy tűnik, most már végérvényesen leváltotta Robert De Nirót Scorsese színészeként - és nem is teljesít rosszul. Aki viszont egészen rendkívüli mellette, az Hughes egyik szerelmét, Katharine Hepburnt megformáló Cate Blanchett. Külsőleg még csak nem is hasonlít a másfél évvel ezelőtt elhunyt dívára, mégis hátborzongatóan élethűen kelti életre Hepburnt - jellegzetes arisztokratikus fejtartásával, felhúzott vállaival, hadaró beszédstílusával. 
 
Az Aviátor nem olyan zseniális, mint Scorsese régebbi filmjei (és itt nem a New York bandáira gondolunk), és talán A hollywoodi Aranypolgár alcím is túlzó, de korrektül elkészített (bár szokás szerint kicsit hosszúra nyúlt), látványos életrajzi dráma nagyszerű színészi alakításokkal. Hogy mindez elég-e egy (esetleg tizenegy) Oscar-díjra, az a napokban kiderül...
fürkész
2005.02.17
|
The Aviator
amerikai filmdráma, 170 perc, 2004 12 éven aluliak számára a megtekintés nagykorú felügyelete mellett ajánlott
A multimilliomos Howard Hughes pazar élete és munkássága Scorsese szemével, DiCaprio arcával.
rendező:

Martin Scorsese

Forgalmazza: Mokép
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 24., csütörtök

Eszter, Eliza
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.