DVD Est Extra: Hogyan kerültél közeli kapcsolatba a DVD-vel?

Hámori Gabi: Idén januárban a párommal egyik pillanatról a másikra úgy döntöttünk, veszünk egy DVD-lejátszót. Sokan dicsérték az Ízlés dolga című francia filmet, így hát azt is megvettük a lejátszóval együtt, csakhogy a tokban legnagyobb meglepetésünkre A Kelet az Kelet volt. Sebaj, gondoltam, úgysem láttam még, ezért nem mentem vissza reklamálni, inkább megnéztem és megtartottam. Örülök minden filmnek. Ekkor jöttem rá, hogy tulajdonképpen bármi jöhet: a legváltozatosabb típusú és minőségű filmeket gyűjtjük Belmondótól egészen Tarkovszkijig.

DVD Est Extra: Mikor mit nézel?

H.G.: Amikor nagy, mély, lélekgyötrő szerepet játszom a színházban, akkor tejszínhabos amerikai filmeket nézek. Ilyenkor határozott cél, hogy a dolog semmiféle értéket ne képviseljen, csak az agyamat mossa át. Kevésbé komor napokon persze komolyabb filmeket is nézek. A lemezválasztással általában nincsen gondom, az extrákkal azonban igen. Panaszkodhatom?

DVD Est Extra: Itt és most. Azonnal. Ennél jobb panaszfórumot nehezen találsz.

H.G.: Szerintem az extrák általában igénytelenül vannak összeállítva: a laikus ember számára talán megdöbbentő, hogy ott van a kamera, ahol, de igazából őt sem varázsolja el egy percnyi werk. Attól tartok, az alkotók nem fektetnek elég kedvet és energiát abba, hogy tényleg bepillantást nyújtsanak a forgatás menetébe. Én tudom, milyen forgatni, és sokszor szívesen megosztanám másokkal ezt az élményt, de az extrák között ennek a vágynak sokszor sajnos nyoma sincsen. Imádom például a Kill Billt, éppen ezért rettenetesen csalódtam, amikor nyúlfarknyi, nagyon rossz minőségű interjúkat találtam a lemezen. Fontos lenne az extrák magyar feliratozása is, mert tudok ugyan angolul, de nem tartozom azok közé, akik anyanyelvi szinten űzik a filmnézést. Hálás vagyok ugyanakkor a közvetlen jelenetválasztás létének, mert a videokazettás szalagmatyizás nem az én műfajom.

DVD Est Extra: Mik a kedvenc filmjeid?

H.G.: Az egyik legnagyobb kedvencem a 12 majom, amit akkor veszek elő, amikor lórúgásra, nagy energiatöltetre, munícióra van szükségem. Ilyesmire a Brazil képes még - imádom Terry Gilliamet, egyik reménytelennek tűnő álmom, hogy vele dolgozhassak egyszer -, és persze Tarkovszkij filmjei. Emlékszem, gimnazista koromban láttam először a Solarist, és teljesen odavoltam Natalja Bondarcsukért, amikor meghalt és visszaéledt. (Az orosz díva mutatványát Gabi kacajjal jutalmazza.)

DVD Est Extra: És a magyar filmek?

H.G.: Sajnos nem láttam annyi magyar filmet, amennyit kellett volna, de mindig a kedvencem volt - és biztosan az is marad - a Megáll az idő. Akárhányszor meg tudom nézni, és mindig sírok a végén.

DVD Est Extra: Számodra a filmezés munka, hakni vagy szerelem?

H.G.: Hakni?! Ugyan! Jobban szeretek filmezni, mint színházban dolgozni. A két munka közül a filmezés tesz igazán boldoggá. Számomra sokkal inkább szól az egyszeri és megismételhetetlen pillanatokról, mint a színház. Szeretem azt a szentimentális fájdalmat is, amit egy forgatás befejezése nyújt: leforgattam, elmúlt, megyek tovább.