Nemzeti filmgyártásunk legújabb és legfényesebb csillaga már 2001-ben főszerepet játszott az I Love Budapestben, egy évvel később bájosan együgyű stopposlány volt a Valami Amerikában, 2003-ban a Szemle-fődíjas Magyar szépségben szerepelt, majd következett a Szezon, benne egy nyúlfarknyi hosszúságú, ám annál fontosabb szereppel. Aki mindezek ellenére még nem ismeri a széles mosolyú, ragyogó szemű színésznőt, az december közepétől mindent helyrehozhat: Hámori Gabi a vadonatúj Állítsátok meg Terézanyut! címszereplője.

Hámori Gabi: Idén januárban a párommal egyik pillanatról a másikra úgy döntöttünk, veszünk egy DVD-lejátszót. Sokan dicsérték az Ízlés dolga című francia filmet, így hát azt is megvettük a lejátszóval együtt, csakhogy a tokban legnagyobb meglepetésünkre A Kelet az Kelet volt. Sebaj, gondoltam, úgysem láttam még, ezért nem mentem vissza reklamálni, inkább megnéztem és megtartottam. Örülök minden filmnek. Ekkor jöttem rá, hogy tulajdonképpen bármi jöhet: a legváltozatosabb típusú és minőségű filmeket gyűjtjük Belmondótól egészen Tarkovszkijig.
DVD Est Extra: Mikor mit nézel?
H.G.: Amikor nagy, mély, lélekgyötrő szerepet játszom a színházban, akkor tejszínhabos amerikai filmeket nézek. Ilyenkor határozott cél, hogy a dolog semmiféle értéket ne képviseljen, csak az agyamat mossa át. Kevésbé komor napokon persze komolyabb filmeket is nézek. A lemezválasztással általában nincsen gondom, az extrákkal azonban igen. Panaszkodhatom?
DVD Est Extra: Itt és most. Azonnal. Ennél jobb panaszfórumot nehezen találsz.

DVD Est Extra: Mik a kedvenc filmjeid?
H.G.: Az egyik legnagyobb kedvencem a 12 majom, amit akkor veszek elő, amikor lórúgásra, nagy energiatöltetre, munícióra van szükségem. Ilyesmire a Brazil képes még - imádom Terry Gilliamet, egyik reménytelennek tűnő álmom, hogy vele dolgozhassak egyszer -, és persze Tarkovszkij filmjei. Emlékszem, gimnazista koromban láttam először a Solarist, és teljesen odavoltam Natalja Bondarcsukért, amikor meghalt és visszaéledt. (Az orosz díva mutatványát Gabi kacajjal jutalmazza.)
DVD Est Extra: És a magyar filmek?
H.G.: Sajnos nem láttam annyi magyar filmet, amennyit kellett volna, de mindig a kedvencem volt - és biztosan az is marad - a Megáll az idő. Akárhányszor meg tudom nézni, és mindig sírok a végén.
DVD Est Extra: Számodra a filmezés munka, hakni vagy szerelem?
H.G.: Hakni?! Ugyan! Jobban szeretek filmezni, mint színházban dolgozni. A két munka közül a filmezés tesz igazán boldoggá. Számomra sokkal inkább szól az egyszeri és megismételhetetlen pillanatokról, mint a színház. Szeretem azt a szentimentális fájdalmat is, amit egy forgatás befejezése nyújt: leforgattam, elmúlt, megyek tovább.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek





