A Moszkva tér és a Szezon rendezőjét globális gyerekszobává kiterjesztett, újlipótvárosi lakásában kérdeztük kedvenc lemezeiről. Török Ferencnek hat éve nincs tévéje, ezért azon a laptopon néz filmeket, amit a 2004-es filmszemlén közönségdíjával nyert.

DVD Est Extra: Ezek szerint ez a közönségdíjas szoba. Az ágyat melyik fesztiválon nyerted?
T. F.: Azt az apósom fabrikálta. Visszatérve a lemezekre, amikor a kereskedelmi tévék felütötték a fejüket és megütötték az agyamat, megfogadtam, hogy nem nézek tévét, így aztán csak moziban láttam filmeket. A laptopon a gyerekeim néznek meselemezeket, én pedig időnként becsatlakozom a programba. Ennek megfelelően teljesen nulláról kezdtem a filmtörténetet, körülbelül A kockásfülű nyúltól.


T. F.: Dehogyis. Az a technikám, hogy az összes fellelhető animációs filmet felvásárlom.
DVD Est Extra: Hogy állsz az internetes letöltésekkel?
T. F.: Hülye vagyok hozzá (politikailag korrekt, átgondolt válasz - a szerk.). Majd talán a gyerekek, mert ők olyan okosak, hogy házi toplistát is összeállítottak már. Nagy bánatomra a Pom Pom vezet, a címszereplővel kapcsolatban van ugyanis egy nyálas érzésem, az epizodisták azonban zseniálisak, nálunk is rendesen megfektetik a népeket. Eltekintve a gyerekek preferenciáitól, nekem a bábvonal az igazi szerelmem: a Misi mókus kalandjai szerintem a valaha elkészített 5 legnagyobb sorozat egyike, a Legkisebb ugrifüles maga a messiás, Mirr-Murr pedig ugyancsak nagyon komoly játékos.


T. F.: Guli (Nagy Zsolt) a legkisebb tapsifüles, Nyéki (Kokics Péter) Tüskéshátú, Virágot (Nagy Ervin) azonban más mesében kell keresnünk... Megvan: ő Csőrmester a Bubóból.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek





