A seattle-i Screaming Trees punkos, pszichedelikus hard rockjával ugyan a grunge környékén ólálkodott, de egyrészt előbb, a nyolcvanas évek első felében indult, másrészt nem futott be akkora karriert, mint például a Soundgarden. A piálós-verekedős zenekar volt, gyakran fel is oszlott, de néhány albumával maradandót alkotott (Uncle Anesthesia – 1991, Sweet Oblivion – 1992, Dust – 1996). Lanegannek 1990-ben jelent meg az első szólólemeze (rajta Kurt Cobainnel és a Where Did You Sleep Last Night? feldolgozással!), 1994-ben a második (a kiválóan sikerült Whiskey For The Holy Ghost), majd még további három (a Field Songs című 2001-es koronggal bezárólag). Jöttek sorban a bevezetőben említett közreműködések is, majd a Mark Lanegan Band bemutatkozása, Here Comes That Weird Chill címmel (8+1 változatos, kiváló dallal, melyek részben a mostani lemez vázlatának, hordalékának tekinthetők így utólag). A kvázi-zenekarnak természetesen Lanegan a mindene, afféle projektként működik, amelybe hírességek a vendégek. Josh Homme visszafizet a – már az EP-ről is ismert – találó című Metamphetamine Bluesban, a két cool ex-Guns N`Roses-tag (Izzy Stradlin és Duff McKagan) a hömpölygő Strange Religionben vokálozik, hangszeren besegít Nick Oliveri, Greg Dulli, Dean Ween, de a legjobb, hogy PJ Harvey is tagja a galerinek: az orgonás-széttorzított Hit The City és a steel-gitáros Come To Me duettek a lemez csúcspillanatai közé tartoznak. Nem mintha a szűk ötven perc nem lenne végig kimagasló, érzékeny és bivalyerős alkotás. Az. Déli folk, akusztikus blues, torzított blues, himnikus rock, micsoda sokat megélt, dögös hang, fenséges előadásmód, jó adag gyökérpucolás, néha szertelenül bekeményítve, szuggesztíven. Minden hallgatással csak még jobb lesz. A Screaming Trees és a QOTSA ismerői mellett Nick Cave- és Tom Waits- rajongóknak is ajánlott!


9/10