Állítólag The Edge már nagyon unta Bono politikusokkal való parolázását és valami agresszív rock`n`rollt akart játszani, amire a nyitó Vertigo vagy a Who-receptet használó All Because Of You esetében lehetőséget is kapott. Az albumcím – és a korhangulat – alapján erősen átpolitizált lemezt várhattunk a U2-tól, de meglepő módon ez a zenekar egyik legkevésbé politikus anyaga. Oké, a lemez experimentális számának számító bluesos Love And Peace Or Else-ben a civódó szerelmeseknek közel-keleti háborús utalások festenek hátteret, a nagyívű Crumbs From Your Table a harmadik világ egyenlőtlen helyzetét idézi meg és a nagy slágernek ígérkező City Of Blinding Lights kapcsán is asszociálhatunk a terrortámadást elszenvedett New Yorkra, de ez inkább egy spirituális lemez (szeretetről, szerelemről, hűségről, halandóságról, hitről és hasonló nagy témákról), melyet nagyrészt – a szövegek szintjén legalábbis – Bono apjának, Bob Hewsonnak a halála ihletett (a lebegős One Step Closer például – mely címét egy Noel Gallagherrel folytatott beszélgetésből nyerte – az élet és halál közti úton játszódik). Az előző album soulos felhangjai ezúttal is előjönnek (az először a temetésen énekelt Sometimes You Can`t Make It On Your Own vagy az inkább a középrészében kis Motown-betéttel spékelt A Man And A Woman esetében), de a fő jellemző a nyolcvanas évek (leginkább az 1984-es The Unforgettable Fire) epikus U2-hangzásának látványos visszatérése, „ó-o-óó jee-e-e” vokálokkal és stadionboldogító dallamokkal, és persze The Edge megunhatatlan gitártémáival, azonban a két évtizeddel ezelőtti atmoszférikus Eno/Lanois-hangképeknél jóval lecsupaszítottabban, ami nem feltétlenül pozitívum. A How To Dismantle An Atomic Bomb ha nem is újító vagy különleges, de markáns és hatásos rocklemez: a jól bevált munkatársak (a korai lemezek után most ismét vezető pozícióba kerülő Steve Lillywhite, továbbá Brian Eno, Daniel Lanois, Flood és Nellee Hooper) mellett például a veterán Chris Thomas és az eklektikus dance-hibridjeivel feltűnt ifjú Garret ”Jacknife” Lee produceri segédletével a dublini Hanover Quay főhadiszálláson és Dél-Franciaországban rögzített albumra a negyvenes éveikbe lépett zenészek erős, magabiztos dalokat sorakoztattak fel, amelyek kiválóan fognak működni a 2005 márciusában induló világturnén.

Az album brit és japán kiadásának végén bónuszként egy 12. szám is szerepel, de ne érezzük magunkat megrövidítve: az akusztikus gitár vitte Fast Cars ugyan jó kis dal, de egzotikus felhangjaival és frivol szövegével (eredeti címe Xanax And Wine volt!) nagyon kilóg a lemezről, sokkal inkább kislemez B-oldalra való.


8/10