Főleg azért tért vissza, mert volt, aki nyaggatta. Most is Sharon Robinson volt a katalizátor, de a társszerző-hangszerelő poszton immár egy újabb nővel osztozott, Anjani Thomas a tizenkét dalból kettőnek volt társszerzője, sokban énekel, vokálozik (és persze itt van újra Leanne Ungar hangmérnök is, aki ezúttal pluszban fő producerként szerepel). Hangulatában a végeredmény is a három évvel korábbihoz hasonló, úgy, hogy közben jóval szélesebb a felvételek spektruma, némileg dúsabb a hangszerelés (gyakoribb a tiszta zongora és többször szerepelnek fúvósok), továbbá kísérletibb a megszólalás, kissé pillanatfelvétel-szerű az album. Még inkább meglepő mindez, ha figyelembe vesszük, hogy Cohen szándéka szerint most szerepel utoljára dalszerzőként és lemezt rögzítő művészként. Ettől persze nem tévedt az érzelgős giccs zsákutcájába, a legsármosabb bölcs hangján – és dalmondó modorában – osztja meg tapasztalatait, teszi tiszteletét mesterei előtt (három dalt név szerint is dedikál). Nincs mese, egyedülálló minden tekintetben. Van itt Byron-vers hagyományos, kései „cohenes” dalban elénekelve (Go No More A-Roving), ironikus szerelmi feltárulkozás („nézz rám, Leonard, nézz rám még egyszer utoljára”), de az egykori levelek újraolvasójával is önmagát szembesíti (The Letters). A Morning Gloryt vibrafon és bőgő kíséretében suttogja és dönnyögi, majd profánul visszaemlékezik szeptember 11-re (On That Day). Frank Scott csodálatos versét, a Villanelle For Our Time-ot először egyszerűen elszavalja, majd sajátos parladójával közvetíti, végül Anjani vokáljával teszi teljessé. A címadó dalban öt rövidke sort ismételget gépi hangon, aztán levezényel egy dallamos country-darabot (Nightingale), majd minimál-disszonáns körítésben a legnagyobb Tanárhoz szól (To The Teacher). A zárófelvételen (The Faith) végre egy teljes zenekar kíséri, szépséges, megtérő darab, a végén már csak az angyali kórus énekel. De a lemeznek itt még nincs vége, az új dalok mögé furamód került bónusznak egy 1985-ös koncertfelvétel is, melyen Cohen egy híres country dalt prezentál, a Tennessee Waltzot, egy kiengedett, telitüdős szerelmi bánatdalt. Az utolsó szó jogán, talán.


9/10