PRO
Mel Gibson filmje elénk tárja mindazt, ami felett az evangéliumok olvasása közben hajlamosak vagyunk elsiklani - hogy milyen sebeket okoz egy ostorcsapás, vagy hogy tíz perc korbácsolást követően az ember véres, remegő húscsomóvá válik. A film tehát elsősorban naturalizmusa miatt hat. Tobzódik a durva, a befogadó tűréshatárát közelítő jelenetekben - a gyötrelmeket csak néhány kedves emlékkép felvillantása oldja, semmi más -, ám az erőszak bemutatása nem öncélú: a rendező nem túlozza el, és nem is kisebbíti a Bibliában foglaltakat, ezáltal kiemeli az önként vállalt áldozat horderejét.

Ha képesek vagyunk elvonatkoztatni az elsődleges sokktól - és ez nem könnyű feladat -, észrevehetjük a film további érdemeit is. Az alkotás úgy hozza emberközelbe, s értelmezi a történteket, hogy nem másítja meg a Jézus haláláról szóló tanítás lényegét: segít megértetni, milyen szempontok álltak Krisztus elítélésének háttérben, hogy a számtalan hadjáratban eltompult katonák miért voltak olyan közönyösek a szenvedései láttán, vagy hogy Cirenei Simon kezdetben miért habozott vinni a keresztet. A cél érdekében a rendező a szent hagyományból (Veronika kendője), és az apokrifekből (a bal lator szemének kitépése) is merít, és saját elképzeléseit is beleszövi a műbe (a mindvégig kísértő és diadalmaskodni látszó Sátán figurájának szerepeltetése).

Vonzó és taszító, felkavaró és mély nyomokat hagyó alkotás - egyaránt szolgálhat a példaértékű engedelmességről, önfeláldozásról és méltóságról szóló történetként, valamint hitbéli megerősítést nyújtó támaszként. *****
Regényi H.
ET CONTRA

A kereszténység alapvető történeteinek - és így Krisztus életének és szenvedésének - újramesélésére minden kornak szüksége van. Mel Gibson filmje e létező szükséglet kielégítését szolgálja. Eme szükséglet azonban kielégíthető művészi alkotás létrehozásával, új és egyedi esztétikai érték teremtésével, vagy végrehajtható tisztán piaci alapon elgondolva, iparcikk előállításával. Az iparcikk arról ismerszik meg, hogy a kor technikai színvonalán, praktikus formában, könnyen, gyorsan kielégíti a fogyasztói igényeket. Ilyen valláskiegészítő iparcikknek nevezném a háromdimenziós, kacsintó Jézus-képeket, vagy a könnyező, műanyag szobrocskákat - s ebbe a sorba illeszkedik remekül Mel Gibson filmje. A Hollywood által biztosított magas technikai színvonalon elmondja a szenvedéstörténet egy akciódús szeletét. Nem válogat az eszközökben, így lesz a - hitem szerint - velejéig spirituális történetből vériszamos Krisztus-horror, a hús és vér története, a valódi szenvedés és áldozathozatal története helyett.

Soha még ennyire spiritualitástól mentesen nem mondtak el filmen egy ennyire spiritualitással telített történetet. A transzcendencia és a szimbolika utáni vágyat itt leginkább a lassítás felette gyanús (művészinek vélt) eszköze hivatott megtestesíteni, meg az olyan olcsó giccsek, mint a borotvált szemöldökű Sátán orrlikából kikunkorodó féreg. Az (ebben a kontextusban értelmetlen) hitelességre való törekvést pedig éppen az teszi nevetségessé, hogy miközben szereplőit archaikus nyelven beszélteti, a legmenőbb filmes technikai klisékkel mutatja meg az utolsó véres szöget is.

Mint műalkotás értékelhetetlen, mint iparcikk, talán megállja a helyét a Jézus-nippek között. *

terezaThe Passion Of The Christ
2004 amerikai filmdráma Hossz: 122 perc
Forgalmazó: Budapest Film
Rendező: Mel Gibson
Szereplők: Jim Caviezel, Maia Morgenstern, Monica Bellucci, Hristo Jivkov, Sergio Rubini
Kép: 16:9/2,40:1, színes
Hang: arámi/latin 5.1 és DTS
Felirat: magyar