A drámai akció-thriller főhőse egy harminc körüli fiatalember, Danny (Jet Li), akit egy Bart nevű uzsorás (Bob Hoskins) kisgyermekkorától a világtól teljesen elszeparálva, szinte kutya módjára tartott és érzelemmentes gyilkológépet nevelt belőle. Amikor Bart autóbaleset áldozatául esik, Danny teljesen magára marad, majd Sam, az öreg vak zongorahangoló (Morgan Freeman) veszi magához. Sam és konzervatóriumban tanuló lánya megpróbálják a zene és a szeretet erejével átnevelni Dannyt normális emberré, ám a halottnak hitt „gonosz gazdi” visszatér...

E rövid szinposzisból már lehet következtetni a Danny The Dog kísérőzenéjének jellegére, és a Bessonék által személyesen felkért Robert Del Naja (azaz 3D a Massive Attackből) alkalmazkodott is a történethez: vonós- és zongorabetétekben, komolyzenei motívumokban gazdag, hol baljós, hideglelős, hol elégikus, melodramatikus zenét komponált producer-szerzőtársa, Neil Davidge segítségével.

A 2003-as 100th Window masszívan fojtogató depi-zenéje helyett itt a tónus kevésbé sötét; egy-egy pillanatra még a napfény is megcsillan. A zene felépítése és hangszerelése egyaránt minimalista, a hangulat visszafogott; a fő elemek (vonósok, zongora, dobgroove-ok) mellett alig akad díszítés – némi torzított gitárriffelés, egy-egy szintisallang, ennyi. Többségben vannak az egy-kétperces szösszenetek (ezek egy része borongós ambientes vagy IDM-es, a másik része vaskos dobgroove-okon fut a semmibe), de akadnak normál számhosszúságú tételek is (a villanyorgonával színesített headzes Polaroid Girl, a bizonytalankodó dzsesszzongora futammal spékelt Sam vagy a progresszív-pszichedelikus rockba oltott, ugyancsak headzes One Thought At A Time – olyasmi, amit a sikeres hollywoodi filmzeneszerzővé avanzsált David Holmes álmából felkeltve is megcsinál), a végén a zárás előtt pedig három hosszabb, elégikus kompozíció kapott helyet (melyeket hallva akaratlanul is felidéződik William Orbit klasszikus zeneműveket újrahangszerelő lemeze, a Pieces In A Modern Style, míg az I Am Home című tételt DJ Shadow szelleme lengi be).

A Massive Attack a filmesek körében mindig is kedvelt volt, az együttes eddig számos mozihoz készített egy-egy betétdalt (Mindörökké Batman, A Sakál, Mátrix, A part, Welcome To Sarajevo, Moulin Rouge, Penge 2 stb.), és saját albumain is sok erőteljesen filmszerű szerzemény akadt - ezért is meglepő, hogy első „egész estés” Massive Attack-soundtrack kifejezetten lapos lett. Lehet persze, hogy 3D – aki a jelenlegi felállás szerint tulajdonképpen maga a Massive Attack – lazításnak, kirándulásnak fogta fel a felkérést, és az volt a szándéka, hogy tökéletesen illeszkedjen a film képsoraihoz, dramaturgiájához és atmoszférájához, illetve hogy a zene alapján direkt ne lehessen felismerni, hogy ő a szerző. Ha ez így van, akkor vállalkozása valószínűleg sikerrel járt (sajnos a film nélkül ezt nehéz bizonyossággal állítani). Ha nem, akkor ez egy - mind filmzeneileg, mind „triphopilag” - sablonos, semmitmondó, ám hatásos filmzene, ami magában nem igazán állja meg a helyét: a film nélkül bizony elég üres ez a 21 tételből álló 52 perc. Mindenesetre 3D számára biztosan könnyed szórakozás volt.


6/10