Az utóbbi években felbukkant új brit soul/R&B tehetségek közül Ms. Dynamite mellett Joss Stone a legjobb hangi adottságokkal megáldott énekesnő, és a kétmillió példányban elkelt nagylemez elképesztő siker egy angol soul toroktól. Ahogy az első album, úgy az új lemez is Amerikában került rögzítésre, és Joss megtartotta a debütáláskor összeszedett zenekart (még neves fekete névrokonát, Angie Stone-t is újra meghívta közreműködni), de ezúttal már szerzőként is bemutatkozott (a 14 számból 11-ben legalább társszerző, olyan alkalmi partnerek mellett mint például a portisheades Beth Gibbons vagy a Motown-legenda Lamont Dozier). A hangzás terén nem történt radikális változás, részben maradt a manapság szokatlan, hetvenes évek eleji, élő, hangszeres vonal (a nyersességből azért visszavettek), a modernebb megszólalás és a gyaníthatóan biztonságból felkerült kommerszebb hangszín-park sem közhelyes. Ahol régies, ott sem öreges, viszont Joss hangja mintha kissé "túlérett" lenne: kápráztató ugyan, de itt-ott nem illeszkedik tökéletesen a szövegekhez, inkább anyukás, mint vagány tini-cicás (a balladákban meg néha túlcsordul a bravúr-ária). Az idő persze neki dolgozik: ha így folytatja, hamarosan az élmezőnyhöz fog tartozni. Aki ilyen változatos, magabiztos, a hagyományos értékek mellett kiálló albumra képes 17 évesen, az fog még jobbat is nemsokára, főleg ha a mostani lemez közepén elért minőséget tartja szem előtt és fejeli meg. A hömpölygő balladák, a wah-wah gitáros és orgonás ringatózó darabok is ízletesek, de a legjobb akkor lesz, amikor belassul slágeres, fúvós reggae-be (Less Is More), gospeles szerelmes dalba (Security), és megidézi Ms. Dynamite-ot és az ő szintjét (Snakes And Ladders, Young At Heart – ez utóbbinak ugyanaz a Salaam Remi volt a producere, aki az A Little Deeperen is dolgozott).


8/10