Belgium ha nem is könnyűzenei nagyhatalom, azért a 2 Unlimitedtől a Vaya Con Diosig adott néhány a maga nemében remek produkciót a világnak, a briliáns dEUS-ról nem is beszélve. Mindenképpen melléjük sorolandó a Soulwax is, amelynek zenéje valahol a pop-punk/power-pop és elektronikus tánczene metszetében helyezkedik el, ami ugyan önmagában még nem példa nélküli (lásd a kilencvenes évek közepének számos törekvését a rockzene és a dance fuzionálására), ám nekik sikerült is ezt működőképes és cool formába önteniük. Pöpec lemezeik ellenére (2nd Handsome Blues EP – 1995, Leave The Story Untold – 1996, Much Against Everyone's Advice – 1999) egészen mostanáig ők is azon indie zenekarok közé számítottak, akiket legfeljebb az MTV Alternative Nationjéből ismerhetett az ember – az új klipjükkel viszont a normál MTV-néző is szembesülhet.

Történt ugyanis, hogy a zenekart irányító Dewaele fivérek, az énekes Steven és a gitáros David DJ-projektje, a nevét egy Soulwax-számtól kölcsönző 2 Many DJ's befutott, de nagyon. A két megszállott lemezgyűjtő nem a hagyományos értelemben vett klub-DJ, inkább olyan szelektorok, akik a hatvanas évektől napjainkig játszanak mindent a legelvetemültebb vadhajtásoktól a rádiós slágerekig, összevegyítve, újraértelmezve, egymásra és egymásba ágyazva a legkülönfélébb stílusokat és zeneszámokat. Vagyis: bootleg DJ-k. Méghozzá a legjobbak közül valók: ha nem is velük kezdődött ez a napjainkra már saját MTV-műsort magáénak tudó zenei trend, a belga duónak oroszlánrésze volt a bootleg széleskörű megismertetésében és elfogadtatásában (miközben ezzel magukat is megcsinálták: ma már a nemzetközi DJ-elithez tartoznak, akiket nem ritkán hívnak divatbemutatókra és gálákra.)

Gyakorlatilag mindmáig az övék az egyetlen hivatalosan megjelentetett és jogtiszta bootleg mix: a számítógépes programok segítségével megalkotott, As Heard On Radio Soulwax címet viselő rádiós mixeik közül a második számú került forgalomba, és eddig 300 ezer példányban fogyott (emellett feltehetően milliók töltötték le az interneten keresztül), nem véletlenül, hiszen tele van váratlan és zseniális pillanatokkal, mint amilyen a Stooges No Funjának párosítása a Salt'N'Pepa Push Itjével. Ebből kitalálható, hogy a 2 Many DJ's törekvése ugyanaz, mint a Soulwaxé: egy fedél alá terelni a rockzenét szeretők táborát a tánczenét kedvelők táborával, csak míg a DJ-projekt mások zenéit használja, addig az anyazenekar a saját zenéjével (illetve tánczenék rockosításával – lásd a Kylie-, Felix Da Housecat-, Ladytron-számokból készített Soulwax-remixeket!) próbálja elérni ugyanezt.

És ha valamikor, hát most igazán megérett az idő arra, hogy ez bekövetkezzék. Pont a bootleg-színtér, illetve az olyan hibrid stílusok, mint a diszkó-punk és az electro-punk trendisége révén világszerte kialakulóban van egy olyan, ha nem is hatalmas, de szépszámú közönség, amely nem tesz különbséget gitárzene és electronica között, így helye van a táncolhahtó rockzenének vagy rockos tánczenének. Ez a közönség nyilván túlságosan is sznob ahhoz, hogy bevallja, tetszik neki a Soulwax, viszont akinek mondjuk a Garbage nem jön be, de az a fajta zene igen, annak Soulwax az ideális új kedvenc.

Merthogy alapvetően a képlet ugyanaz, mint a Garbage-nál: elektronikus groove-okon sikálnak a gitárok, és fülbemászó a refrén. Sőt, még a kiszámítottság és sterilitás is stimmel, ha pedig hozzávesszük, hogy Flood produceri irányításával vették fel és Alan Moulder keverte ki a lemezt, akkor senkinek nem lehetnek kétségei afelől, hogy ez egy vérprofi produkció. Az új Soulwax-album, amely egy gyenge pillanatot (a Marilyn Manson-os manírral előadott Misery Girl című számot) leszámítva végig egyenletesen magas színvonalat tart, mégsem mondható laboratóriumi körülmények között előállított zenének (mint például a már említett Gargabe), vagy ha az is, nem annak hangzik – és ez a lényeg. Ez pedig annak köszönhető, hogy itt a zenefelelősök egy partit ugyanúgy képesek beindítani, mint egy koncertet (ami például a Garbage-ról nem mondható el), és ez virgonc frissességet ad egyébként eredetinek nem mondható, „megdizánolt” zenéjüknek, amelyhez a bulizásra és a nagyvárosi élet paráira reflektáló szövegek, a számcímekben elhelyezett drogos utalások (E-Talking, Krack) és a szlogenek (Please... Don't Be Yourself) ügyes kellékek. Így kell ezt csinálni 2004-ben.

És ha lehet egy ízlésfasiszta megjegyzés a végére: az NY Excuse-t kötelezővé kellene tenni minden buliban!


8/10