Rendesen egy ilyen debütlemezt kiadó független lemezcég a lokális szakma komoly elismerését zsebeli be. Az Akkezdet albumot már kézbe fogni kellemes, a sci-fi borító kidolgozottságára nem lehet panasz, elkötelezettséget sugall. Kihajtogatható, benne a szövegek, valahogy így kell ezt - és ezt lehet elmondani Bobakrome produceri és mastering munkájáról is, a lemez kimondottan jól szól. Az alapokat Said jegyzi, ő szintén jó munkát végzett, és ha a színvonal nem is egyenletes, azért összejöttek gyilkos tételek. A Van gond lassú, masszív elektronikus breakje árasztja a legsajátosabb hangulatot, de a legjellemzőbbek a kövér basszusok, kegyetlenül találó szemplerekkel. Mindjárt a nyitó Akkezdet..., de a Lé, vagy Az elvarázsolt dollár is terrorizálnak, a spangli-témát alaposan körüljáró 2 fél laza, bólogatós cucc, de a csúcs a „klasszikus fos – himnusz-flash” párosítást hozó Mivel játszol. És akkor nem ejtettünk szót az Oldalwizről, amelyben a refrén fúvósrészlete roppant disszonáns az alapdallamhoz képest, mégis – vagy épp ezért – üt. Egy bemutatkozó albumról ennyi kiemelhető motívum, több mint tisztességes.

A lemez hosszú, mondhatni tele van, 27 track, ebből nyolc skit, ezek viccesek, többségük a Gyűlölet című francia filmből és a zenekar közreműködésével készült Egy hét című magyar rövidfilmből származik, a sokadik hallgatásnál azonban már léptetni kell – ennyi bajunk legyen mindössze. Mivel igazi hiphop a stílus, természetesen a szkreccsekre nagy gondot kell fordítani, Said is húz, de a javát Q-Cee, a Vinyl Warriorz DMC-bajnoka hozza, kitűnően. Élőben az alapok javát egy ideje már bakelitről tolja Said, profi, nincs mese.

„Nem használok szalvétát, ha poétát eszek” – ez Újonc, a két Szöveges Professzor egyike, velláján a legújabbkori magyar literatúra veleje, Kovács András Ferenc meg Parti Nagy leginkább, ettől ragacsos a száj. „Bejön, hogy az atom sztorit proton-elektron helyett több szóra oszthatom / én csak elragozgatok, amíg te elrágózgatol / nem mondod, hogy csóró a szókészletem...” Isten őrizz, hang fennakad, lehelet megszegik, amikor a Bret Easton Ellis-regényekből ismerős yuppie-tematikát meg a Kálvin téri semmihaszna kóválygásokat, az alufóliába csavart eufória élvezetét tárgyalva a bv-intézetek szlengkészlete gyerekmondókákra, samponmárkákra, hazai sztárnevekre rímel, ölelkezve vagy bokorban, többnyire minimum nyolc soron keresztül. A szabad asszociáció képessége egy Freudot is zavarba hozna, talán épp emiatt panaszkodnak egyesek a mondanivaló és a koherencia hiányára. Íme a válasz: „kéne már írni valami általánosat / valami elgondolkodtatóan ál-talányosat / mint ahogy általánosba` / vált a lánymosdó állandó témává...” Szerencsénkre a fiúk nem alkusznak: Akkezdet a maga nyelvjátékokra épülő hasonlataival („kocc a pat-Kán, mint a Dzsingisz, miattam iszol te állat, mint a Junkies” – közli Said, a másik Phiú) az egyik legviccesebb és legeredetibb magyar zenekar, elsősorban azoknak, akiknek tele van a pöcsük az „utcáról-jövök-és-megmondom-a-frankót” típusú hiphop-közhelyekkel - no meg azoknak, akiknek hiányzik az IMMC.


9/10