Ha a német DJ Hell az electroclash királya, akkor a francia Miss Kittin az electroclash királynője. És akkor itt rögtön temessük is ezt a mondvacsinált stílust, amely tőlünk nyugatabbra már kimenőben a divatból, és csak egyszerűen éltessük az „uralkodó párt”, mint a nyolcvanas évek elektronikus hangzásait kellő jövőbemutatással újjá formáló modern popzene kiemelkedő képviselőit. Hell tavaly ősszel jelölte ki maga és a színtér számára az új irányt acid-technóból és electropunkból gyúrt izom-albumával (NY Muscle), és most itt van e maszkulin mestermű feminin ellenpárja - naná, hogy Miss Kittintől!

Ez természetes is, hiszen a Grenoble-ben született, majd a kilencvenes évek derekán Svájcba költözött Caroline Hervé hivatalos "International DJ Gigolette", aki Hell kiadójánál futott be 1998-ban Champagne! címet viselő EP-jével, de leginkább két évvel később a honfitársával, The Hackerrel közösen megjelentetett albummal, amit akár az electroclash irányadó művének is tekinthetünk, rajta a Frank Sinatra című sláger örökbecsű soraival: "To be famous is so nice / Suck my dick / Kiss my ass". Szex, luxus, hírnév és dekadencia a szövegekben, szintetikus retro-futurizmus a zenében, mindez hűvös távolságtartással és pléhpofával prezentálva – a lemez hallatán adta magát a kérdés, hogy erre a nyilvánvaló és szándékos túlzásra meddig lehet még rájátszani? A választ megadta a Miss Kittinék nyomában (is) előtermett tucat-electroclash előadók hada: lehet, de az akkor már paródia.

Az, hogy az elkövetkező években a két karján az elhíresült Inhale/Exhale tetoválást viselő, inkább tökös vagány csaj, mint szofiszti-hiszti díva benyomását keltő Miss Kittin csak közreműködőként volt jelen a színtéren (Felix Da Housecat, T.Raumschmiere, Sven Väth - lásd: Je t'aime...), illetve mixlemezeket készített (köztük egyet azért ElectroClash címmel egy brit tánczenei magazin CD-mellékletének), jelezte, hogy ő nem fog ebbe a hibába esni, és - utólagos okoskodással persze - nemcsak ideológiájában, hanem valójában valami nagystílű dologra készül. Ezt sikerült is abszolválnia debütáló albumával.

Az I Com két dolog miatt figyelemreméltó. Egyrészt egyé válik a dalokban (bizony, nem számok ezek, hanem dalok) Miss Kittin két perszónája, a DJ és az énekesnő, és mindkettő a tőle telhető legjobb formáját hozza, bár utóbbi szűk regiszterben mozog - igaz, ott lehengerlően. Másrészt, eltekintve a nyitó Professional Distrortion és a máris közönségkedvenc Meet Sue Be She electropunk tekerésétől, a zene nem árulkodik arról, milyen évet írunk: electro, bass, Detroit és minimál techno, microhouse és new wave (az egyetlen francia nyelvű szám, a meglepetés erejével ható Indochine-feldolgozás formájában) egyszerűen „mai” zenévé állnak össze, úgy, hogy az tíz évvel ezelőtt és tíz év múlva szólhatna (leszámítva az egy electroclash számot, The Hackerrel közösen, nyilván a régi idők emlékére). Amit még muszáj megemlíteni, az az érezhető germán befolyás, ami köszönhető annak, hogy Miss Kittin tavaly óta gyakorlatilag Berlinben él, konkrétabban pedig a Chicks On Speed és Peaches lemezeinél is bábáskodó Tobi Neumann és Thies Mynther producereknek. Ami pedig az „előző” Miss Kittinből megmaradt, az a szex-autók-VIP-pezsgő tematikában mozgó szövegvilág, valamint a bujtatott humor, ami itt már nyíltan is megjelenik, a Requiem For A Hit kiállásában, amikor Miss Kittin így fordul a hallgatókhoz: "Öö, elnézést, volnának kedvesek szeletelni?" Öö, volnánk.


9/10