A slágeres Wonderland utáni évben egy kislemez B-oldal válogatás (Songs From The Other Side) és egy koncertkorong (Live It Like You Love It) következett, majd tavaly az első Tim Burgess szólólemez: az I Believe az Amerikában élő énekes talán legnagyobb példaképének, Gram Parsonsnak a mintáját követve megkísérelt létrehozni egy modern felfogású `nagy kozmikus amerikai` albumot (folk, country, blues, soul, funky, pop, rock), de a remek dalok mellé becsúsztak átlagosak is, így csak szerény eredménnyel valósult meg a terv. Az új Charlatans-album, az Up At The Lake persze megint Angliában készült - mindössze kilenc nap alatt, a hangmérnök minimális produceri segédletén túl külsős segítség nélkül. Hasonlóan az I Believe-hez, itt is néhány nagyszerű és a kelleténél több unalmas szerzemény váltogatja egymást. Pedig a látszólagos koncepció nem rossz: a Sarlatánok az előző dobás vagány, technikás soul-rockja után visszatáncoltak a klasszikus, érett hangzáshoz (ez kábé az 1995-ös cím nélküli és a `99-es Us And Us Only közé lőhető be) és azt modernizálták olykor egészesen diszkósan (a Feel The Preasure például a jobb pillanatok közé tartozik), ráadásul Burgess egy-két versszakot leszámítva még a helyenként zavaró – néha vicces – falsettóból is visszavett a nazális, ködös énekhang felé. Igaz, az orgona azért csak ritkán bokrosodik meg, és a korábban ritkaságszámba menő, klasszikus értelemben vett refrének is teret hódítottak, mégis egy kicsit olyan az egész, mintha a teljes karriert akarná új dalokkal megidézni a zenekar. Sajnos azonban a 11 felvételnek körülbelül csak a fele erős, a maradék pedig a „nem rossz, de...” kezdetű mondattal jellemezhető. A felturbózott baggy-ízű címadó nyitódal, a leginkább Rolling Stones-os As I Watch You In Disbelief, a „nyári sláger” kategóriába helyezhető Try Again Today és a pszichedelikus Apples And Oranges tartozik az első kupacba, a hatvanas évekre feltűnően sokat kacsintgató többi dal viszont csak a másodikba.


7/10