Fliegauf Benedek a semmiből - filmes előtanulmányok és rendezői diploma nélkül - robbant be a hazai mozgóképszíntérre három évvel ezelőtt Beszélő fejek című szemledíjas minimálmozijával, és azóta nem csak hazai, de a nemzetközi mustrákon is az egyik legjobban jegyzett magyar direktor lett. Rangját külföldön digitális videóra készített debütáns nagyjátékfilmjének köszönheti, eme imponáló és eredeti hangú darabnak, amely megérdemelten aratott széles körben - többek között a tavalyi Berlini Filmfesztiválon - szép sikert.

Igaz, a film színvonala csöppet egyenetlen, lévén az erőteljesen kidolgozott epizódok közé haloványabbak ékelődnek - például a negyedikben három figurát felléptetve a rendező felrúgja az általa felállított játékszabályokat, és kilép műve addig következetesen vitt logikájából, a hatodik pedig túljátszott és túlbeszélt -, a Rengeteg azonban így is kiváló mű. A film egy átlagos magyar mozidarab összköltségvetésének tizedéből-huszadából, hozzávetőlegesen tízmillió forintból készült, magyarán az utóbbi évek egyik legjobb hazai játékfilmje egyben az egyik legolcsóbb is. ****
Extrák
Werkfilm, filmográfia, előzetes. A három kimaradt jelenet közül a második kifejezetten izgalmasan bizarr. ***
Rengeteg
2002 magyar filmdráma Hossz: 90 perc Forgalmazó: Mokép Rendező: Fliegauf Benedek Szereplők: Csonka Barbara, Vörös Katalin, Pfennig Péter, Thurzó Barbara, Kenyeres Bálint Hang: magyar 5.1 Felirat: angol
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Vélemény|Felhasználási feltételek



