A borítón látható kép (Gólem Tomi épp az együttes legnagyobb rajongóját, a kiskorú Kuglit molesztálja) és tipográfia (a Bëlga név betűit múmiafáslival tekerték be) a negyvenes-ötvenes évek B-szériás amerikai rémfilmjeinek világát idézi, de megnyugodhatunk: a Gólem című elröhögött horror-intró után a fiúk a magyar valóság feltérképezését folytatják ezen a második lemezen is. Az időközben az egyik MC (Secretman) és az egyik DJ (Lord Cursor) távozásával négy tagra – a zenefelelős Tituszra és a három rapperre, Mégötlövésre, Tokyóra és az első lemezen még a Simson művésznevet preferáló Bauxitra – redukálódott Bëlga most az ovi világa helyett az aluljárók roma paprikamaffiájának szentel gangsta rapet (100), a Nemzeti hiphop helyett Magyarország ezredévének főbb évszámait és uralkodóit szedi – a tanulóifjúság számára is praktikus memoriterként használható – versbe (Királyok a házban), a tömegközeledési járművek helyett a focimeccsek lelátóin végez szociológiai terepmunkát (Huszonkét férfi), a new age sámánok helyett a sci-fi ezotériát (Az átalakulás vége) és a szeretetvallást állítja pellengérre (Új világ), de szóba kerülnek a lottóötösről álmodozók (Lottó), a divatfiak (Mr. Márka) és a technopartik népe is (Mocskos).

Míg az első albumot a szövegekkel egyenrangú remek hiphopalapok jellemezték, az új lemez stiláris változatosságával szerez meglepetést, több gitárral (az egyik számban a Hiperkarma frontembere, Bérczesi Róbert is penget), több funkos, funkys alappal, fejhangú vokálokkal, sőt az egyik legelső – és az egyik legjobb – magyar diszkódal, ős-Beatrice Gyere kislány, gyere! átdolgozásával (hangminta formájában az egykori zenekarvezető-házaspárt, Csuka Mónikát és Nagy Ferót is halljuk!), melyhez a Sugarhill Gang Rapper`s Delight című ős-rapjének nyomán prezentálnak budapesti éjszakai bulitúrát („ho-tel, mo-tel, diákszál-lás” ). Az Új világ punk-rock attakja akár a Feró-féle régi Bikini vagy a Burzsoá Nyugdíjasok repertoárjába is beillene, a Bëlga című közjáték kocsmai gajdolását játékautomaták effektjei festik alá, a klipdalnak választott Hazakísérlek csajozós dumája alatt easy listening szól a sulibulin (a refrén meg olyan, mintha Hajós András Charlie-t parodizálná), a Probléma triphopos darab, melynek szövegi csavarja különféle kötekedések és fenyegetések egyes szám második személyből elsőbe való transzformálása („Anyámmal szórakozzak! Húzzak innen!... Idejössz, oszt kapok a pofámra!”), a Képviselő boogie pedig valószínűleg egyformán zajos sikert fog aratni jobbos és balos barátaink között, hiszen az őrült, hajszás alap fölött magyar politikusok neveit variálja („Pok-pok-pok-pok, Pokorni! ... Lamperth Mónika Mónika Móni!”) minősítés nélkül, a „Bal – Jobb – Bal – Jobb...” refrénen kívül mindössze annyit tesz hozzá, hogy „Mi választottuk őket! Minket képviselnek!” (hasonlóan föderatív az Az a baj című bravúrdarab is, melyben többek közt az uniós normák is terítékre kerülnek).

Az akusztikus gitárral nyitott finom záródalban pedig a producer melankolikusan összegzi az albumot („ez a lemez gyengére sikerült / hogy nincs rajta sláger, az hamar kiderült / nem érdekli a Bëlga a világot / és nem kapok soha már Aranyzsiráfot... / szarul szól a lemez / ezt nekem ne mondd, haver / mert a masztert nem én basztam el”), de persze csak viccel: ha a Jön a Gólem! nem is olyan koncentrált anyag, mint a Majd megszokod volt, még így is magasan kiemelkedő produkció.


9/10