Az 1965-ös születésű Courtney Love Michelle Harrison már kamaszlányként beleszédült a rockzenébe (egy rövid ideig még a kezdő Faith No More-ban is énekelt, aztán a nyolcvanas évek első felében Angliában groupie-skodott), de nevet a kilencvenes évek hajnalán a Hole nevű nőuralmú punkzenekar gitáros-énekesnőjeként szerzett magának – majd pedig a Nirvana-vezér Kurt Cobain feleségeként. Ez utóbbi részlet sokszor elhomályosította a tényt, hogy Courtney karizmatikus előadó, a Live Through This című második Hole-album, mely egy héttel Cobain halála után (és két hónappal a basszistacsaj, Kristen Pfaff végzetes túladagolása előtt) látott napvilágot, az 1994-es év legzseniálisabb, legzsigeribb női rocklemeze volt, és ott a helye a Minden idők... kategória élbolyában is. A harmadik album, az 1998-as Celebrity Skin a mainstream rock szintjére akarta átemelni mindezt, de csak részsikereket ért el, és a zenekar 2000 elejére szétesett. Courtney azóta is a reflektorfényben van filmszerepeivel, pereivel, őrült akcióival és botrányaival, de zenéjével nem igazán. A hosszas csúsztatgatás után megjelent szólóalbum, az America`s Sweetheart (mely épp egy időben került piacra a Hole egykori basszistanőjének, Melissa Auf der Maurnak az első szólólemezével) végre kielégíti ez irányú vágyainkat is. Ha nem is maradéktalanul.

„Itt jön az a rész a könyvedben, amikor befutok és megmentem a helyzetet? Hiányoztam?” – kérdezi Courtney már a Mono című nyitódal legelső versszakában a Celebrity Skin címadó slágerére emlékeztető riff fölött, és mindkettőre hevesen bólogatunk. Aztán a Strokes-vezér Julian Casablancasszal való találkozás ihlette But Julian, I'm A Little Older Than You punkos ordibálása és gúnyos őrült humora után a Hold On To Me egy power ballad Courtney-módra, a nyolcvanas évekbeli Los Angeles-i szoftmetált idéző gitárok vitte Sunset Strip pedig egy kimerítő hatperces túra „új Babylon” napos és árnyékos oldalán (ami gyakorta egy és ugyanaz). Mire azonban az All The Drugs nehézkes hard rockjára kerül a sor, már erősen elgondolkodunk, hogy a korábban Pink és Christina Aguilera mellett segédkező Linda Perry (ex-4 Non Blondes) tényleg megfelelő választás volt-e az album társszerzői posztjára (az pedig, hogy Uncool című dalba még Elton John állandó szövegírója, Bernie Taupin is besegített, még bizarrabb). Az album mind szövegi, mind zenei téren tele van rocktörténeti idézetekkel és utalásokkal (Velvet Undergound-, Clash- és Ramones-kacsintásokat egyaránt találunk a sorok közt, a punk-pop Zeplin Song egy Led Zeppelin-rajongó pasi története, a Life Despite God pszichodrámájához Patti Smith is gratulálna, az I`ll Do Anything viszont plágium szinten használja a Nirvana-riffek után a Blur-féle Song 2 refrénjét), de ez a mostani anyag sem szövegileg, sem zeneileg nincs az előző két Hole-lemez szintjén – ahhoz jobban kidolgozott dalok kellettek volna, esetleg egy erős kezű producer, hogy megfelelő keretek közé terelje azt a káoszt, azt a fortyogó masszát, ami Courtney. Legjobb tanítványa, a nála másfél évtizeddel fiatalabb Brody Dalle például sokkal jobb „Hole-lemezt” készített néhány hónapja a Distillersszel (Coral Fang), igaz, hogy neki csak egy irányba kellett figyelnie: a széttetovált, szájpiercinges Brody sosem akart punkhősnő mellett hollywoodi glamourkirálynő is lenni, míg Courtney egyszerre mindkét tortát akarja. És ilyen szempontból még mindig nincs párja: még mindig ez a rekedtes hangú, önfejű, karrierista ribanc a punk-Madonna!


7/10