A Folklore nem hoz rögtön hirtelen váltást: a neves kortárs vonósnégyessel, a Kronos Quartettel felvett nyitódal, a One-Trick Pony ugyanolyan büszke, dacos és fülbemászó, mint Nelly korábbi számai (a címével arra utal, hogy hősnőnk képes még meglepetést okozni azoknak, aki az első lemeze alapján beskatulyázták), az Explode című sodró popdal pedig a tinédzserkori züllésre emlékezik. Az első kislemezdal mégsem ezek egyike lett, hanem a kettő között helyet foglaló Powerless (Say What You Want), ami nem olyan nyilvánvalóan slágeres darab, de az énekesnő etnikai hovatartozását hangsúlyozza és a kulturális uniformizáció ellen foglal állást – emiatt lett komoly programadó számnak választva. A Folklore, ugyanúgy a kanadai Track & Field producerduóval készült és ugyanúgy eklektikus lemez, mint a Whoa, Nelly! volt (rockhangszerek, programozott alapok és szkreccsek tablával és egyéb egzotikus ütősökkel, vonósokkal, tangóharmonikával, harmóniummal, hawaii gitárokkal, mandolinnal és Bela Fleck bendzsójával keverednek), de a súlypont most a városi vonalról a tengerpartra csúszott, onnan hajóra szállt és mindenféle szigetek érintésével Brazília felé sodródott. A hallgató néha mintha kikötőben, piacon, vagy egy kisállat-kereskedésben érezné magát, de a csivitelő Nellynek ez a napfényes hangulat, a keserédes vágyakozás és a komolyabb, felnőttebb dalok is jól állnak, a brazil Caetano Velosóval duettben énekelt Island Of Wonder fájdalmasan gyönyörű, az egy szál akusztikus gitárral kísért Saturdays pedig jótékony humort és spontaneitást hoz ebbe a gazdag szövetű lemezanyagba.


8/10