Fellépők

Kedvenc helyek

Komolyzenei koncertek

Neo: Everybody Come On
|
olvasói:
(0)
(Warner)

Az énekes Szűcs Krisztián (HS7) kiválásával 2003 nyarán duóra visszaváltozó Neo együttes készítette az aláfestő zenét a klipjei és reklámfilmjei révén már jól ismert Antal Nimród (lásd interjúnkat) első nagyjátékfilmjéhez, a november 20-án mozikba kerülő Kontrollhoz, melynek egyik jelenetében az akcióba lépő metróellenőrök mögött felhangzik a Lo-Tech Man, Hi-Tech World album aktuális kislemezdala, az Everybody Come On is.


Az Everybody Come On a második Neo-album egyik legmarkánsabb darabja, melynek három angol nyelvű énektémája közül az első konkrétumok nélkül buzdít, a második hangos tiltakozásra és kemény kiállásra agitál, harmadik viszont borzongató asszociációkat kelt (kb. „eddig nem említettük, de sajnálattal kell közölnünk, hogy a hátramaradók biztonságát nem garantáljuk”), hogy aztán a végén mindhárom motívum összekeveredjen. Az album hallható eredetijében csaknem nyolcperces számot a Neo a rádióverzió, illetve a klip számára három és fél percesre rövidítette (így sajnos áldozatul esett például a blaxploitation filmzenéket idéző nyitány), de ezek mellé a maxira felraktak egy kilencperces mixet is (LastMinute Starriders), és - akárcsak a Diskhead esetében - Deutch Gábortól, azaz Anorganiktól is kértek egy hatásos remixet (Anorganik Dirty Break Mix). És hogy ne legyen unalmas egymás után ugyanannak a számnak a különféle változatait hallgatni, közéjük illesztették az album másik „come on” dalának, a C`mon It`s Time-nak egy verzióját (Live Remix), melynek alapjául a 2003-as Szigeten rögzített élő felvétel szolgált, ahol a Neóval utoljára fellépő Szűcs Krisztiánon kívül Ábrahám Zsolt gitáros és Jékely András dobos is ott volt Milkovics Mátyás és Moldvai Márk mellett a színpadon.


8/10
Déri Zsolt
2003.11.03
|
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 24., csütörtök

Eszter, Eliza
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.