A Human League alapítói Martyn Ware és Ian Marsh billentyűsök voltak 1979-ben, hozzájuk társult Philip Oakey énekes és Adrian Wright vizuális technikus. A Fast Product minicégnél (a Gang Of Four- és a Mekons-kiadványok mellett) debütált Being Boiled kislemez kulcsfelvétel a szintetikus könnyűzene történetében, a kvartett első két nagylemeze pedig (Reproduction – 1979, Travelogue – 1980) igazi, obskúrus new wave klasszikus, alighanem a legjobb, zeneileg legmaradandóbb korongja a Human League-nek. Aztán kivált a két alapító (Ware és Marsh), hogy a British Electric Foundation és Heaven 17 élén alkosson zeneileg még ma is hallgatható romantic-pop dalokat, a többiek viszont felvettek két plusz zenészt (Ian Burdent és a legendás punkegyüttes, a Rezillos gitárosát, Jo Callist), valamint két énekesnőt – és velük minden idők egyik legsikeresebb poplemezét. Az 1981-es keltezésű Dare (rajta a hatalmas slágerrel, a Don`t You Want Me-vel) mindenhol tarolt, mindenkire hatott, pedig mai füllel alig jobb a korszak átlagos lemezeinél (az olyan kulcsműveket, mint a Non-Stop Erotic Cabaret a Soft Celltől, meg sem közelíti). Oakey-ék egy instrumentális remixalbum, egy-két kislemez és hosszú szünet után tértek vissza, mérsékeltebb sikerrel, hallhatóan ötletfogyottan, egyre gyengébb albumokkal (Hysteria – 1984, Crash – 1986). Az Emberi Liga azóta úgy ötévenként újra összeül (Romantic? – 1990, Octopus – 1995, Secrets – 2001), legutóbb például egészen ügyesen tette naprakésszé korai hangzását.

Viszont hogy csupa briliáns kislemezt készítettek volna, az jótékony túlzás. A 17 dalos kompiláció a Dare slágereivel kezdődik, az utána kiadott Mirror Man és (Keep Feeling) Fascination már nagyon kommersz new romantic dalok, a visszatérő Hysteria viszont melankolikusabb, komolyabb felvételeket eredményezett. Oakey rákapott a csúcsproducerekre, de sem Giorgio Moroder diszkója, sem a Jam & Lewis páros nyolcvanas évekbeli soulja nem segített, így azóta is mindig a szintipop a vége (Tell Me When, All I Ever Wanted). Azért rákerült a válogatásra a Being Boiled és egy Ware-rel közös korai úttörő darab is (Empire State Human), de jelzésértékű, hogy az időrendet felrúgva, csak a lemez végére, bónuszként. Inkább a divatban (hajviselet, smink, öltözködés) okozott maradandó károsodást a Human League, zeneileg a korszak emblematikus formációi között a helye, de ha a műfaj igazán minőségi kislemez-kompilációira vagyunk kíváncsiak, akkor az OMD, Jimmy Somerville (Bronski Beat, The Communards), vagy a Depeche Mode megfelelő válogatásai segítenek.

(A Human League The Very Best Ofjához limitált kiadásban egy remixlemez is tartozik. Érdemes ez a verziót keresni, mert a tisztességes electroclash mixek – pl. Trisco, Laid, Fluke – sok esetben izgalmasabbak az eredetiknél.)


7/10