(XL / Clubsolutions)
Ha van valaki a tánczenében, akire száz százalékig igaz az, hogy szétszedi a házat, akkor az a Basement Jaxx. Persze, a ház ebben az esetben house-t jelent, amit a londoni duó új – a Remedy és a Rooty után sorrendben harmadik – albumán punkos attitűddel forgatott fel fenekestül.
Ha van valaki a tánczenében, akire száz százalékig igaz az, hogy szétszedi a házat, akkor az a Basement Jaxx. Persze, a ház ebben az esetben house-t jelent, amit a londoni duó új – a Remedy és a Rooty után sorrendben harmadik – albumán punkos attitűddel forgatott fel fenekestül.

Az eklektika azonban önmagában nem stílus, és rossz kezekben hamar öncélúvá válhat, sőt, ha túlzásba viszik, visszafelé sülhet el, azaz éppenséggel unalmassá lehet. A Basement Jaxx nem esik ebbe a csapdába, ők ugyanis albumról albumra folyamatosan változnak, fejlődnek is. A kiindulás, a Remedy egy igazi vérbő partylemez volt, ahhoz képest a Rooty poposabb hangzást hozott, az új lemezen pedig megjelent a dalszerzői minőség, és a sztárvendégsereg.
Ha egy mondatban akarjuk elintézni a Kish Kash-t, akkor elég annyi, hogy az előző album húzódala, a Where's Your Head At? punkos irányvonalán halad tovább; olyannyira, hogy a címadó dalban az eredeti, hetvenes évek brit punkgeneráció szellemasszonya, Siouxsie Sioux énekel (az említett 2001-es slágernek pedig párja akad, a flamencósan punkoló Living Room). Ez azonban nem fedné le a teljes képet, hiszen a Basement Jaxx az eddigiekhez képest northern soullal (Good Luck), chillout electronicával (If I Ever Recover) és techno-rockkal (Plug It In) is bővítette a palettát. A duó ugyanakkor először dolgozott együtt igazán neves közreműködőkkel (a Bellrays-frontasszony Lisa Kekaula, Meshell Ndgeochello, a Nagy-Britanniában év albumának megfelelő Mercury-díjat elnyert Dizzee Rascal, valamint az N'Syncből szabadult JC Chasez), akik hozzájárultak ahhoz, hogy Jaxxék zenei csapongásaikat klasszikus értelembe vett dalformába öntsék. Persze – hál`istennek – a Kish Kash még így is zajos és rumlis lemez: olyan, mint egy szobadiszkóval súlyosbított vad házibuli a tetőfokán.
9/10
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek





