
A Green Day és az Offspring mellett a Rancidet emelte a legmagasabbra a kilencvenes évek közepének punkhulláma, de az előbbiekkel ellentétben ez a jóval karcosabb (és gyakran a Clash-t idéző) hangzású zenekar kitartott a független Epitaph Recordsnál – egészen mostanáig. Ha egy punkzenekar leszerződik valamelyik multihoz, a színtér rögtön árulást kiált, a külsőségekben is „true punk” imidzsét hangsúlyozó Rancid esetében pedig még nagyobb volt a fölhördülés. A Warner égisze alatt kijött (ám ismét az Epitaph-főnök Brett Gurewitz produceri segédletével felvett) új lemez azonban semmivel sem kommerszebb, mint a hangulatában hozzá legközelebb álló (és egyben eddig legsikeresebb) Rancid-albumok, az
...And Out Come The Wolves (1995), és a
Life Won`t Wait (1998). Mindazok, akik a reggae és ska beütésű, Hammond orgonás aláfestésű Rancid-számokat kedvelik, és hiába keresték ezeket a
cím nélküli 2000-es albumon, most végre kárpótolva érezhetik magukat, de nincs itt hiány
street punk himnuszokból sem. A rádióbarátság határát egyedül az
Arrested In Shanghai című hiphopos beütésű ballada súrolja, de Tim Armstrong összetéveszthetetlenül hamiskás, el-elcsukló hangjával még akkor is lehetetlen lenne a hagyományos értelemben vett slágert írni, ha érezne erre késztetést a zenekar.
8/10