Héten vetített filmek

Filmadatbázis A-Z

Mozik

English screenings

Gyerekfilmek

Szörnyek keringője
|
Néha rájön valakire Hollywoodban, hogy most már ideje lenne igazán komoly dolgokról is beszélni, nem csak fegyverekkel hülyéskedni, és akkor vagy valami irtózatos giccs születik vagy valami őszinte darab. A Szörnyek keringője szerencsére elkerülte az érzelgősség csapdáját, pedig olyan komoly témákból kötött szép csokrot, mint a halálbüntetés, az alkoholizmus, az öngyilkosság, szeretteink elvesztése, a gyűlölet és a megbocsátás. Ennyi szenvedéshez azonban Délre kellett menni, ott is egy siralomházba.


A Grotowski család férfitagjai nemzedékek óta teszik itt halálosan komoly dolgukat, egészen addig, amíg egy kivégzést követően a család legfiatalabb tagja összeomlik és végez magával. Ennek hatására apja is otthagyja munkáját, és egy éjszaka pont azzal a feketebőrű nővel akad össze, akinek férjét kellett a villamosszékbe ültetniük. A korlátolt, rasszista férfi szép lassan igazi partnerévé tud válni a gyönyörű, de lelki roncs asszonynak, sötét titka egyszer mégis ki kell, hogy derüljön.

Nem könnyű film, és néha egyenetlen a történetvezetés és vannak üresjáratok is, de a jellem- és környezetábrázolás szinte hibátlan. A film igazi erénye Halle Berry, aki teljes átéléssel és sokszor szemmel láthatóan a fizikai megaláztatás határán játssza el a kétségbeesett és talaját vesztett egyedülálló nőt. ****



EXTRÁK

Az Egy jelenet anatómiája egy önálló és többnyire érdekfeszítő kisfilm a kivégzési jelenet leforgatásáról, a filmzenéről szóló werkfilm viszont nem túl lebilincselő, az interjúkban pedig csak egymást fényezik a színészek és a készítők. A végére került még két előzetes és egy részletes filmográfia is. ***



Vízer



Megjelent.



Hang: magyar 5.1 és DTS, angol 5.1

Kép: 16:9/2,35:1, színes

Felirat: magyar, angol

Extrák felirata: magyar



Szörnyek keringője - Monster's Ball

2001 amerikai filmdráma Hossz: 111 perc Forgalmazó: Budapest Film Rendező: Marc Forster Szereplők: Billy Bob Thornton, Halle Berry, Heath Ledger, Peter Boyle, Sean Combs, Mos Def
Vízer
2003.09.15
|
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 24., csütörtök

Eszter, Eliza
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.