Gonzales (eredeti nevén: Jason Beck) a popiparba viszonylag idősen érkező komikus énekes-rapper, aki egyik tevékenységet sem a leghagyományosabb módon végzi. Énekesnek orrhangon ironizáló parodista, entellektüel dumaládának pedig viccelődő bohóc, mégis vérprofi, bármihez is kezd. Maga szerzi, hangszereli dalait, melyek hiphop, funk, elektro, pop, easy listening, latin, dzsessz és sanzon elemekből, illetve filmzenei hatású átkötésekből állnak. Szövegei a halál komoly előadás közben is véres iróniától fertőzöttek, kultikus státusza pillanatok alatt megszilárdult. Első három stúdiólemeze (Gonzales Über Alles – 2000, The Entertainist – 2000, Presidential Suite – 2002) német kiadója miatt is főleg Európában, főleg Francia- és Németországban tette népszerűvé (ő maga is Berlinben él), de az amerikai kontinens vájtfülűi is tisztában van „a Frank Zappa-kinézetű az alternatív Eminem” tehetségével.

A Z album átdolgozásait a kényszer szülte, ugyanis Gonzales egyszer csak úgy érezte, képtelen új dalok írására, mindig a régi melódiák ugrottak be neki, így elkezdett játszani a korábbi szerzeményeivel. Teljesen újravette, átértelmezte a korábbi felvételeket, és még inkább a lusta-funkos, öreges vonal került előtérbe. A szokásos közreműködőit (Peaches, Feist, Taylor Savvy) az eredeti helyett más dalokba helyezte, sztárvendéget is hívott (Princess Superstart a Sosztakovics-melódiára épülő Soft Shoe Snoozin`-ba), és készített egy feldolgozást is állandó partnere, Peaches electroclash himnuszából: a Lover Tits nála nyúlós soul ballada lett, Jarvis Cockert idéző vokálokkal, vicces zenei betétekkel (mobys billentyűfutamokkal és Adamski Killerének dallamával). A kollégák máshol is keze alá kerülnek, például a This One Jam Eminem Without Me-jének dobütemeire épült. Gonzales nemrégiben bejelentette visszavonulását, tehát lehet, hogy a Z egy összegző-elbúcsúzó korong, de valószínűbb, hogy vissza fog még ő térni, dicsőségesen.


9/10