Fellépők

Kedvenc helyek

Mantra Porno: Ganja Police
|
olvasói:
(0)
(Crossroads)

Bár az album borító igényessége megtévesztő, magyar elektro-triphop-posztrock zenekar bemutatkozó lemezéről van szó. Az EstFM Klasszikusok 1. válogatáson 2001-ben bemutatkozott szextett leginkább az elektronikával is kacérkodó hazai posztrock zenekarok (Korai Öröm, ColorStar, Másfél, Persona Non Grata) nyomvonalán halad, bár jóval elektro-poposabb megoldásokkal.


Az elsőre szembetűnő – hazai viszonylatban meg pláne – kimagasló külcsín (igényes grafikai munka, belül szórakoztató játékok és egy fél maréknyi mag a zenekar által nemesített „SuperMantra White”-ból) pozitív hozzáállással ruházza fel a hallgatót, bár nem feledteti el, hogy az album címéül választott szókapcsolat néhány éve már szállóigévé vált a Wanted zenekar jóvoltából (az Omega hajdani Gammapolisának paródiájáról van szó). A 2003 elején rögzített album belbecsileg is kitesz magáért, 74 percben összefoglalja a három éves zenekar történetét, melynek rögtön szép underground sikerrel indult (a Judie Jay vendégénekével rögzített E101 az egyik legtöbbet játszott szám volt 2001-ben az Est FM rádióban). A Mantra Pornót hat budapesti fiatal alkotja: öt zenész (gitár, billentyűk, basszus, dob, extrának pedig basszusklarinét) és egy elektronikus kütyükön keverő producer. Többnyire öt perc körüli, instrumentális, mantraszerű felvételek kerültek ki kezeik közül, melyek rokonságba helyezhetők a bevezetőben említett zenekarok szerzeményeivel (azoknak is főképp a táncos darabjaival), de a drum’n’basses, breakbeates, downtempós, trance-es, dubos alapok a tánczenekarok között is helytállóvá teszik a Mantra Porno produkcióját. Ezt erősítik továbbá a vendégénekesnők közreműködései (Judie Jay, Molnár Gyöngyi) és a három – típusában izgalmasan eltérő – remix is. Szükségtelen a nyilvánvaló külhoni hatásokat sorolni: ha koncentráltabbak és még inkább dalformátumúak lesznek a szerzemények (most még néha feleslegesen terjengősek), akkor semmi baj nem lesz a nemzetközi paneleket egyedien összeillesztő hangzással. Viszont az album vége felé elhangzó idétlen párbeszédet másodszorra már nem bocsátjuk meg.


7/10
Dömötör Endre
2003.07.02
|
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. február 12., vasárnap

Lívia, Lídia
Tagok: túl az 1 millión