
A
tribute albumokkal vagy az a baj, hogy nem elég érdekesek a közreműködő előadók (mint például az egy évvel korábbi
Ramones Forever – An International Tribute esetében), vagy ha azok (mint jelen esetben), akkor nagy esély van rá, hogy a sok bába között elveszik a gyerek: a híres bábák többsége a nagy meghatottságában nem igazán tudja a kölyköket életre pofozni. „
Üss a kölökre!” – tanácsolta pedig a
Beat On The Brat korabeli feldolgozásában a Beatrice. Nos itt a U2 dolgozza fel a szóban forgó dalt, és nem üt rá elég nagyot, főleg Bono lihegős énekstílusa hangzik itt hülyén. Az utóbbi években a feldolgozásokban igencsak elmerült Metallica ugyan ráüt (
53rd & 3rd), de az eredetitől csak nem tud elszakadni, és ez a baja a felkért művészek többségének (például az olyan egyenes ági leszármazottaknak, mint a Green Day, a Rancid és az Offspring), pedig ezek a három akkordos minimáldalok kínálják magukat a kísérletezésre (remélhetőleg, ha majd egyszer egy ilyen kaliberű Motörhead-tribute készül, bátrabban tisztelegnek a sztárok). A lemezt - Johnny Ramone mellett - producerként is gondozó Rob Zombie (
Blitzkrieg Bop), illetve a stílszerűen választó Marilyn Manson (
The KKK Took My Baby Away) valamelyest megpróbálják ipari vidékre vinni a dalokat, de az egyik műanyag lesz, a másik fárasztó. Az
I Believe In Miracles Zeke-féle verzióját az menti némiképp, hogy a Pearl Jam frontemberével, Eddie Vedderrel énekeltetik el. A két női verzió – a Pretenderstől és az attól sokat merítő Garbage-tól – sokkal jobban sikerül, az egyik balladisztikus (
Something To Believe In), a másik hajszás-ordítós (
I Just Wanna Have Something To Do). A kortárs (és túlélő) Kiss is meglepően szórakoztatóan nyomja a fúvósokkal felturbózott
Do You Remember Rock & Roll Radio?-t, de a két legjobb pillanat a Red Hot Chili Peppersnek és Tom Waitsnek köszönhető: az előbbi a
Havana Affairből csinál lassított, bontogatott átiratot sok kis ötlettel és egy kis melankóliával, míg az utóbbi a
Return Of Jackie & Judy torz vidéki gyökérblues átiratával adja (kapja?) vissza a kölcsönt azért, hogy Ramone-ék beemelték kései repertoárjukba
I Don’t Wanna Grow Up című dalát.
7/10