A hiphop világában sajnos gyakori, hogy a rap verzék után következő dallamos refrént egy korábban már létező (soul, funk, pop, rock stb.) dalból emelik át. Jobb esetben egy viszonylag kevésbé ismert refrént (vagy akár refrénnek alkalmas verzét!) játsza(t)nak és énekel(tet)nek újra (lásd például a Ready Or Not című Fugees-szám esetét, mely egy hatvanas évekbeli Delfonics-dalra épült), de a legcikisebb az, amikor egy nagy sláger refrénjét eredeti hangminta formájában illesztik bele a számba. Eminem egészen idáig nem csinált ilyet (a Stan refrénjében használt Dido-verze nem tartozik ebbe a kategóriába, az énekesnő Thank You című dala ugyanis csak utána, pont az Eminem-kapcsolatnak köszönhetően lett világsláger), ezért is meglepő, hogy a detroiti rapper a Sing For The Momenthez az Aerosmith egyik legnagyobb klasszikusának, a Dream Onnak a refrénjéből vett át egy az egyben. Ráadásul pont egy olyan zenekarról van szó, amely a hiphop ókorban egyszer már alapanyagul szolgált, a Run-D.M.C. korszakalkotó Walk This Way átiratához (ami nem egyszerű refrénátvétel volt, hanem a szó régi értelmében vett, komplett feldolgozás, Steven Tyler ugyanis tökéletesen reppelhető pergő rockszöveget írt hozzá 1975-ben).

A Sing For The Moment a Dream On csemballótémájának hangmintájával kezdődik, mielőtt beindulna egy egyszerű hiphop alap, aztán Eminem verzéire a refrén Tyler énekli három évtizeddel korábbról (amikor még kicsit másképp szólt a hangja, mint mostanában), végül pedig, hogy még csiricsárébb legyen a patchwork, az Aerosmith gitárhőse, Joe Perry is feljátszik egy szólót - a jelenben. Az egész ügyben az értéket Em három maratoni verzéje jelenti, a rapben ezúttal is világklasszis, még ha sokszor lerágott csontokat is vesz elő újra: a szüleik által meg nem értett vagy elhanyagolt fehér tinédzsereket (akik a - rap, vagy rock, vagy rap-rock - zenében találják meg az egyetlen vigaszt), a művészi felelősség kérdését („azt mondják, a zene képes megváltoztatni a hangulatodat és szólni hozzád / aha, és képes megtölteni és felhúzni egy pisztolyt is, mi? / nos, ha igen, amikor legközelebb megtámadsz egy csávót / mondd csak a bírónak, hogy az én hibám volt, és pert kapok a nyakamba”), illetve a felesége állítólagos szeretője, John Guerrera elleni támadásából kerekedett bírósági ügyét („azért akarnak elítélni, hogy gyorsan eltüntessenek az utcáról / de a srácok vallásos áhítattal hallgatnak engem / CD-ket dedikálok, miközben a rendőrök ujjlenyomatot vesznek tőlem... / ez az egész csak politika / ha a zenémet szó szerint kellene érteni / akkor bűnöző lennék / akkor hogy a faszba nevelhetnék egy kislányt? / sehogy, nem lennék rá alkalmas / össze-vissza hazudozol, Guerrera, azt az ütést egy ököltől kaptad” - vagyis hogy nem az Eminemnél lévő pisztolytól, ami az eset idején állítólag megtöltetlen volt, estébé, estébé).

A maxira a Sing For The Moment albumverziója és (a Tyler-hangmintát leszámítva) instrumentális változta került, továbbá a koncertrészletekből összevágott olcsó klip (biztos lusták voltak igazi, sztoris videót forgatni hozzá, de sebaj, a Supermanhez majd lesz). A bónuszdal a briliáns és mániákus Run Rabbit Run (melyben Eminem a 8 mérföld főhősének, Jimmy „Rabbit” Smith-nek a bőrébe bújik), de nem is igazi bónusz, mivel szerepelt már a filmzenelemezen is.


8/10