(Silvertone / EMI)
A nyolcvanas-kilencvenes évek fordulójának legfontosabb brit zenekara, a manchesteri Stone Roses siralmas állapotban érkezett az 1996-os Sziget-koncertre, majd néhány nappal később fel is oszlott. Ian Brown (lásd: Music Of The Spheres) egykori együttesétől most újabb válogatáslemez jelent meg, mely mindkét soralbumról tartalmaz dalokat.

Ez a válogatás csak a szépre emlékezik: az első lemez struktúrájába (első két és az utolsó két számot a helyén tartva!) illeszti bele a második album jobb pillanatait és néhány kislemezen megjelent ritkaságot az 1987-es Sally Cinnamontól a 1990-es One Love-ig (a Garage Flower korszakból sajnos, a 2000-ben kiadott remixlemezről szerencsére semmit). A szerkesztés intelligens (ezt például az említett lemezkeret mellett az is mutatja, hogy a korszakalkotó Fools Gold tízperces dzsemje után annak felturbózott utódja, az öt évvel későbbi Begging You következik), a borítófüzet pedig valóságos kicsesbánya.
9/10
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Vélemény|Felhasználási feltételek