Fellépők

Kedvenc helyek

Komolyzenei koncertek

Christina Aguilera: Stripped
|
olvasói:
(0)
(RCA / BMG)

A vicces arcú szőke tinisztár, aki tényleg tud énekelni, míg nem figyeltünk oda, betöltötte a 21-et, és ezt kinézete mellett zenében jelezni is akarja – hasonlóan Lady Marmalade-os kolléganőjéhez, Pinkhez és az ő M!ssundaztood albumához. Az eredmény félsiker, de az a fele, amelyik sikerült, az meglepően jó.


Az 1980-as születésű Christina Maria Aguilera, akinek ereiben ír és ecuadori vér is csörgedez, pubertáskorában Britney Spearsszel és Justin Timberlake-kel együtt kezdett egy tévéshow-ban, és kábé egy időben is lettek világsztárok, de míg Britney és az ’NSync futószalagon hányta a lemezeket, addig Christinának egészen mostanáig tartott, mire megcsinálta az 1999-es bemutatkozó album folytatását (a spanyol nyelvű verzió és a karácsonyi lemez nem számít ide). Bár így relatíve kevesebbet kaszált, de utólag mégis ő jött ki szerencsésebben a dologból: egyetlen műanyag poplemez után még viszonylag könnyen elfogadható az időközben nagykorúvá váló előadótól egy hiteles magára találás - lásd Pink példáját! Vagy a múlt évtizedből Alanis Morissette-ét (akinek ugyan két gagyi tinialbuma volt, de azokat csak Kanadában ismerték, bocs, ráadásul ő korábban kezdte a lemezezést)! Nos, Christina nem bíz semmit a véletlenre, új albumához meghívja mind a kettejük sikerkovács-társszerző-producerét, Linda Perryt és Glenn Ballardot. A velük készült dalok gyengék (a Ballarddal írt The Voice Within például túl Whitney Houston-os, míg a Perryvel összehozott Make Over a verzéket az Amerikában kvázi ismeretlen Sugababes Overloadjából lopja szemérmetlenül, a refrént pedig a Foo Fighters I’ll Stick Aroundjából!), de szerencsére a lemez második felébe kerültek mind, így mire elérünk hozzájuk, már harmincvalahány percnyi elsőrangú számot hallhatunk a női egyenjogúság, az önbecsülés, a saját lábra állás és a szerelem témakörében: egy programadó intrót, egy csajkifakadást a szintén Lady Marmalade-os Lil’ Kimmel (Can’t Hold Us Down), egy nagyívű balladát (Walk Away) és az abból kinövő dacos – Britney szánalmas rockátirataival szemben tényleg hiteles és karakteres - rockdalt (a Fighter a Destiny’s Child Survivorjának felel meg), egy gusztusos – és szerencsére folytatás nélkül maradó – latinos darabot (Infatuation), egy Minnie Ripertont idéző hangon elrebegett érzéki soult (Loving Me 4 Me) meg egy Alicia Keys-kompozíciót (az Impossible a lemez azon két számának egyike, ahol Christana nincs feltüntetve társszerzőként - a másik Linda Perry Beautifulja). Az album második felére zuhan a színvonal, plusz ott a kötelező „gyerekkori trauma” szám (a mamát verő papáról szóló I’m OK), de némi ellensúlynak szerencsére ott a Redmannel közös elementáris bulidal, a Dirrty is – tudjátok, az a szám, aminek a klipjében Christina kivillanó piros bugyija azt kiáltja: „pina!” Ahogy a lemezborítón látható farmer elején az a fekete fűzőszerűség is.


7/10
Déri Zsolt
2002.12.30
|
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 24., csütörtök

Eszter, Eliza
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.