A Black Market Music óta eltelt két és fél évben a gitáros-énekes Brian Molko főleg elektronikai projektekben vendégeskedett (a Carbon Kid című Alpinestars-számban, illetve a Trash Palace sztárparádés albumán, ahol Asia Argento színésznővel közösen dolgozta át Serge Gainsbourg és Jane Birkin klasszikus Je t'aime... moi non plus-jét, felcserélve a férfi és női szerepeket) és többször utalt arra, hogy a Placebo a tánczenék felé orientálódna, ugyanakkor a rockzene irányából is lórúgásszerű impulzusok érték a triót, köszönhetően olyan turnépartnereknek, mint az At The Drive-In (Relationship Of Command) és a Queens Of The Stone Age (Rated R, Songs For the Deaf). Ezek után nem meglepő, hogy az új Placebo-album részben továbbviszi a Black Market Music ultramodern technikai vonalát (a produceri poszton Jim Abbiss-szel, aki az utóbbi években DJ Shadow jobbkeze volt, az 1998-as monumentális UNKLE-lemez és a tavalyi The Private Press keverésénél egyaránt), részben visszakanyarodik a zenekar korai korszakának nyers energiájához. Az arányok és a hangulatok leginkább a második albumot, az 1998-as Without You I'm Nothingot idézik, csak egy olyan baljós groove-os zsolozsma hiányzik most, mint a Pure Morning - vagy a 2000-es lemezről a Taste In Men. Az utóbbi két albumon ez a daltípus volt a programadó, a nyitódal és az első kislemez egyben, ezúttal azonban a Placebo szakít e szokással és az új anyagot egy instrumentális darabbal nyitja (a Bullet Proof Cupid talán az eddigi legmetálosabb számuk), első kislemezdalnak pedig a hajszás-dögös-éles The Bitter Endet választja. A gyorsabb és keményebb számok főleg az album első felére koncentrálódnak, míg a hátralévő részben a felkavaró lassú dalok vannak túlnyomó többségben - és a Placebo ezúttal is perfekt mindkét daltípusban, igen gyakran komoly katarzist keltve. Az albumcím korábbi szerelmeink velünk élő árnyaira utal, mint ahogy a dalok is különféle kapcsolatok mozaikjai, hol apokaliptikus (Sleeping With Ghosts), hol szado-mazo felhangokkal (This Picture), hol mocskos családi titkokkal (Something Rotten), hol a modern társadalom kritikájával (Plasticine, Protect Me From What I Want), az elidegenedéstől, a magánytól és az öregedéstől való félelemmel átitatva - azonban a cure-os beütésű English Summer Rain (a lemez talán legjobb dala), a címadó szám, az I'll Be Yours, illetve a záró Centerfold kellően felemelővé teszi az összképet.

9/10