Magyarországon az elektronikus tánczenében ugyanaz a helyzet, mint az angol mintájú gitárpopban: lelkesedés bőven akad, eredeti megoldás kevésbé. A Neo elődjének tekinthető Populär élettelen, viszont hangzáshű bemutatkozása (Új arcok a feszületen - 1995) a Depeche Mode tiszteletéről tanúskodott, de már mutatta Moldvai Márk és Milkovics Mátyás erősségét: a technikai tudást és a szükséges háttér meglétét. A Neo esetében aztán az éppen aktuális ütemképletekbe öltöztetett invencióhiány keveredett hatásos slágerekkel (The Pink Panther Theme, Persuaders, RANBO 13) és tartást sugárzó bátrabb darabokkal. Az Eklektogram című 1999-es bemutatkozó albumot követő Aiiaiiyo nemcsak a Pizzás című film egyik húzódala lett, de hazai mércével mérten is slágerré vált, tökéletesen modellezve a páros underground és kommersz közti határmezsgye-tologató akcióját. A Heaven Street Seven együttessel való oda-vissza kapcsolat ekkoriban fejlődött arra a pontra, hogy Szűcs Krisztián az állandó vendégénekes státuszból teljes értékű szerző és előadó tagja lett a zenekarnak.A 2002 nyarán megjelent Diskhead egyértelműen az electro trend diktálta tempót követi, viszont cserében összefogott, slágeres darab. A friss album ezzel szemben néha nagyobbat ugrik vissza az időben (mármint a két évvel ezelőtti nyolcvanas évek mániához képest). Dalai többnyire bezsúfolhatók a címben meghirdetett konceptkeretbe, hangzásukról, a lemez megszólalásáról elmondható, hogy nagy műgonddal készült, a szerzemények összepasszítása mégsem hiba nélküli. A két MM talán túlzottan is sokat agyalt, hogy mivel tudná színesebbé tenni a hol electro, hol még mindig kövérkés, másutt meg soványan downtempós ütemekből összeálló egyórányi hasznos játékidőt. Szűcs dalalkotó képessége sem képes teljes mértékben szolgálni a Neo világát, és bár angol szövegei újabb előrelépést mutatnak, éneke - főleg az effektek nélküli felvételeken - sajnos erőtlen ebben a környezetben. Csettinthetünk a groove-os alapok hallatán, értékelhetjük a változatosság igyekezetét és az olyan pillanatokat, mint a nyitó Pointless Lowlands japán fúvós fujara betétje, a Clear And Clean ábrándos dallamsora, a 2&3 hibrid hangzása vagy az A Freeze Frame Of Mind effektezett töredezettsége, de a lemezt záró négy átlagosan hétperces tétel nem váltja be a jótékony durvulás ígéretét (egyedül a keleties elemeket is magába foglaló Renard kínál izgalmakat, de az agyat az sem akarja kipréselni a koponyából).

7/10