A kiváló The Singles Collection (Amerikában még kiválóbb bővített változatban: The Singles 1969 To 1993) című dupla válogatáslemez óta eltelt évtizedben Bowie-nak volt még néhány sikeres dala, így időszerűvé vált egy új retrospektív válogatás, főleg, hogy a rocktörténet nagyjaitól az utóbbi egymásután jelennek meg az óriás sikerű ultimate (végleges, legeslegátfogóbb) slágerválogatások (The Beatles: 1, Pink Floyd: Echoes, Elvis Presley: ELV1S #1 Hits, Aerosmith: O, Yeah!, Rolling Stones: Forty Licks stb.). Nos a fentebb említett dupla Bowie-kollekcióval összevetve az új kiadvány első lemezén - az 1969-es Space Odditytől a glam korszak slágerein át a hetvenes évek közepéig - nincs sok eltérés (csak az időközben a Nirvana unplugged feldolgozásában is sikerre vitt The Man Who Sold The World utólagos beszúrása feltűnő), a berlini periódussal kezdődő második korongon azonban már akad némi tisztogatás (hiányzik a profetikus D.J., a Look Back In Anger és a Cat People, de a 1987-es Never Let Me Down albumról sincs semmi, pedig a Day-In Day-Out vagy a Time Will Crawl erős darabok voltak), viszont a végére beszúrták a Hallo Spaceboy Pet Shop Boys-féle és az I'm Afraid Of Americans Nine Inch Nails-féle remixét, valamint a Little Wonder című jungle kirándulást, de meglepetésre szerepel a már új kiadónál kijött 2002-es Heathen egyik kislemezdala, a Slow Burn is (ami nem túl jó szám, sokkal találóbb zárás lett volna helyette a fülbemászó Everyone Says 'Hi'). Ami sajnálatos, hogy az 1999-es 'hours...' albumot nem képviseli semmi, pedig a Seven vagy a Thrusday's Child briliáns darabok, itt lett volna a helyük. De ennél az összeállításnál már nem is lehetett elég nagy mozgástere a szerkesztőknek: David Bowie mostanra egyszerűen kinőtte azt a keretet, hogy kétszer 80 percbe beszorítható legyen minden sikerdala (még úgy sem, hogy ha legtöbbjükből a rövidebb kislemezváltozat szerepel, mint itt is).

10/10