Az 1932-es születésű Johnny Cash - akitől az utóbbi két évben több válogatáslemez (Love, God, Murder, Wanted Man, Man In Black) is napvilágot látott - nemcsak a country műfaj, de az egész könnyűzene történetének egyik legnagyobb alakja, bűnről, szerelemről és hitről szóló dalai örök érvényű, univerzális darabok. Saját szerzeményei mellett mindig jó érzékkel válogatott repertoárjába dalokat másoktól, a fiatalabb generáció képviselőitől is, Bob Dylantől, a Rolling Stonestól, Bruce Springsteentől vagy Elvis Costellótól (sőt emlékezhetünk, hogy a 1993-ban a U2 is írt neki egy dalt The Wanderer címmel). Ez a tendencia még látványosabb feldolgozásokat produkált az elmúlt évtizedben, miután a Beastie Boys, a Cult, a Danzig és a Red Hot Chili Peppers mellett elhíresült producer, Rick Rubin leszerződtette American nevű cégéhez a veterán dalnokot, akinek itt készült lemezein (American Recordings - 1994, Unchained - 1996) például a Soundgarden vagy Beck dalai is feltűntek. A sorozat harmadik albumán (Solitary Man - 2000) már a U2, Nick Cave és Tom Petty szerzeményiből is a maga képére formált egyet-egyet az öreg dalnok, bizonyítva, hogy a jó dalok bármilyen hiteles hangszerelésben jó dalok maradnak, s az új lemez ennek további példáit nyújtja: a veretes klasszikusok (a tradicionális Streets Of Laredo és Danny Boy, vagy a Hank Williams-féle I'm So Lonesome I Could Cry és a Vera Lynn-féle We'll Meet Again), illetve néhány új Cash-szerzemény (például a biblikus körítésű The Man Comes Around) mellett a Beatles (In My Life), Simon & Garfunkel (Bridge Over Troubled Water), az Eagles (Desperado), Sting (I Hung My Head), a Nine Inch Nails (Hurt), sőt a Depeche Mode (Personal Jesus) is egyaránt megfelelő alapanyag ahhoz, hogy a hetvenéves gitáros-énekes csodát műveljen. Az, hogy ebben olyan vendégek segítik, mint Nick Cave, Fiona Apple vagy a RHCP-gitáros John Frusciante, már tulajdonképpen csak lábjegyzet lehet.

9/10