Az ötvenes években, a sztálinista diktatúrában a "nemzetközi helyzet egyre fokozódott", ezért állandó éberségre volt szükség: folyamatosan újabb ellenségeket kellett kiötölni. Miután Rákosi Mátyás és társai leszámoltak a Horthy-fasisztákkal, a papokkal és a kulákokkal, azok az elvtársak kerültek sorra, akik (mint kiderült) valójában nem is voltak elvtársak, hanem csak annak adták ki magukat, hogy így árthassanak a dolgozó népnek. A vélt ellenséget koncepciós perben ítélték el: a tanúk vallomásait (Bacsó Péter szavaival) "közepes, rossz írók" előre megírták annak jegyében, hogy minél fantasztikusabb a dolog, annál hihetőbb. Egy ilyen per adja Bacsó filmjének az alaptörténetét is.

Pelikán József régi jó kommunista, jelenleg gátőr. Amikor megelégeli, hogy hetek óta nem tud húst vásárolni népes családjának, elhatározza, hogy tiltott dolgot követ el: feketevágást hajt végre, vagyis háza pincéjében leszúrja és feldolgozza a titokban nevelt disznót, Dezsőt. Pechére régi harcostársa, Dániel Zoltán leplezi le, aki mellesleg miniszter. Pelikánnak azonban nincs ideje megbűnhődni súlyos vétkéért, a rendszer ugyanis koronatanúként számít rá a Dániel Zoltán elleni perben, akiről közben bebizonyosodott, hogy az imperialista gazfickók ürgebőrbe bújt búvárokkal dolgozó titkos ügynöke volt...

A tanút betiltották: a kommunista hatalom '69-ben még nem volt elég érett a szatirikus hangvételre. Az ország akkori vezetői közül ugyanis sokan érintettek voltak a koncepciós perekben, ki az egyik, ki a másik oldalon (de volt olyan is, aki mindkettőn), így aztán a filmnek egészen a 80-as évekig várnia kellett a világsikerre. Bacsó ráadásul nem kitalált jellemekkel és történetekkel állt elő, hanem valós esetekkel és felismerhető személyekkel. (Rákosinak például tényleg a Csárdáskirálynő volt a kedvenc operettje, és tényleg mozgósított munkaerőt a Győr megyei narancstermesztés ügyében.) A tanúban pont ez a megdöbbentő: az egy szálra felfűzött, nagyjában-egészében megtörtént eseményekből valami egészen morbid, embertelen világ képe bontakozik ki előttünk.

A tanú mellőzhetetlen alkotás. Szállóigéit naponta idézik, poénjait naponta emlegetik - rendkívül jól eltalált, pompásan felépített film egy embertelen világról. A rendező-forgatókönyvíró külön erénye, hogy a cenzúra által beerőltetett jelenetek sem borítják fel a film dramaturgiáját. Ha nem is tökéletes, de maradandó és nem utolsósorban szórakoztató mű. *****Extrák:
A tanú rajongóinak igazi csemege Bacsó Péter rendezői kommentárja: a film apró finomságainak megértéséhez segítséget nyújtva hihetetlen sok információval áraszt el bennünket (ezekből csemegéztünk pár lappal előrébb). Az extrák közé bekerültek a cenzúra miatt kimaradt, átírt, sok esetben hosszabb jelenetek, és még egy alternatív, kevésbé pesszimista befejezés is ott van a korongon. Kár, hogy a rendezővel és Kállai Ferenccel készült interjú már nem ennyire szórakoztató. ****

A tanú
1968 magyar filmszatíra Hossz: 112 perc Forgalmazó: Mokép Rendező: Bacsó Péter Szereplők: Kállai Ferenc, Őze Lajos, Fábri Zoltán, Both Béla Kép: 16:9/2,35:1, színes Hang: magyar sztereó Felirat: magyar