Már csak azért is, mert szintén még működő zenekarról van szó (a Beatles feloszlott, Elvis halott, a csonka Pink Floyd '94-ben dolgozott utoljára), és ez a működő zenekar sem rest új dalokat is készítetni egy új válogatáshoz. És persze nekik is minimum dupla albumban kell gondolkodniuk, hiszen negyven évnyi karriert kell áttekinteniük (nagy követőiknek, az Aerosmith-nek 32 évnyit kellett). A fő hasonlóság az O, Yeah és a Forty Licks között azonban az, hogy mindkét zenekar esetében ez az első olyan válogatás, ami a teljes karriert átfogja. Ez korábban a lemezcégek jogi problémái miatt nem történhetett meg: mint ahogy az Aerosmith történetének is volt Columbia- és Geffen-fejezete a hozzájuk tartozó kompilációkkal, úgy a Rollingnak is csak külön besztofjai voltak a hatvanas évekbeli Decca-periódusból és a Virgin által gondozott későbbi korszakból. Az új évezredben azonban végre belátják a kiadók, hogy még közösen is nagyobbat lehet kaszálni, ha ráír(hat)ják a borítóra (vagy az arra elhelyezett matricára), hogy ultimate vagy definitive az a gyűjtemény, átfogja a teljes karriert, nemcsak egy szeletét.

A címében a dalok és szülinapi gyertyák számát is hordozó Forty Licks két CD-jének remaszterelt anyaga a kiadóváltás szerint oszlik meg: 20-20 dal 78-78 percben, az első korongon az 1971-ig tartó periódus, a másikon meg a '71 utáni. Ebből első ránézésre is szembetűnő, hogy a Rolling-diszkográfia első nyolc éve (az itt nem szereplő 1963-as első kislemeztől a '71-es Sticky Fingers csúcsalbumig) ért kábé annyit, mint az utána következő három évtized összesen. De nem szabad bántani Jaggeréket, hiszen jó, hogy életben maradtak, és hatvanéves multimilliomosokként is veszik még időről időre a fáradságot turnézni meg lemezeket csinálni - és azért az utóbbi két évtizedben is összejött nekik néha-néha egy-egy kiemelkedően jó dal, például a Love Is Strong, a Rock And A Hard Place vagy legutóbb a Saint Of Me. Ez utóbbi kettő valami miatt nem szerepel ezen a válogatáson, mint ahogy hiányzik például a Waiting On A Friend is a kései korszakból (a hatvanas évekből pedig olyan klasszikusok, mint a Time Is On My Side, a Heart Of Stone, a Lady Jane vagy az Out Of Time), de az igazi rajongók tudják, hogy két és fél órába amúgy sem fér bele az összes jó Rolling-dal, és inkább örülnek borítófüzet remek képanyagának meg a négy vadonatúj számnak (Don't Stop, Keys To Your Love, Stealing My Heart, Losing My Touch), még ha azok nem is túl erősek - na jó, a Keith Richards által énekelt zongorás-szomorkás záródal azért emlékezetes marad.

CD1: 10/10

CD2: 8/10