Az egykori Genesis-vezér, az 1974-es The Lamb Lies Down On Broadway csúcsmű után szólópályára térő, majd a nyolcvanas évek folyamán a legnagyobb sztárok közé emelkedő Peter Gabriel mostanában nehezen szüli lemezeit. Az új album felvételein 1995-ben kezdett dolgozni, '96-ban már bemutatott róla élőben egy számot (a Nusrah Fateh Ali Khannal közös Signal To Noise-t, egy VH1-gálán), '98-ban már publikált is róla egy másikat (az I Grieve-et a City Of Angels filmzenelemezre adta oda) és még ebben az évben bejelentette a megjelenés előtt álló album - az előző kettőhöz hasonlóan kétbetűs - címét: Up (ami kicsit szerencsétlenül hangzott, hiszen az R.E.M. is ugyanakkor adott ki egy ilyen című lemezt). Az új Peter Gabriel-album azonban nem jelent meg abban az évben, mivel a mester a londoni Millennium Dome megnyitójára rendelt multimédia show-ra kezdett koncentrálni (ebből lett a vendégénekesekkel készült, 2000-ben megjelent OVO lemez). Aztán az évek múltak tovább, Gabriel újabb és újabb stúdiókban (a saját Real World Studios mellett a francia Alpokban, Szingapúrban, az Amazonason egy hajón stb.) készített felvételeket, és közben már az okozott neki problémát, hogy a száznál is több dalból mit válasszon az albumra. Aztán 2001-ben fia született és elvállalta egy komplett kísérő megírását a Rabbit Proof Fence című filmhez, amiből a 2002 nyarán megjelent Long Walk Home - Music From Rabbit Proof Fence filmzenealbum lett...Szóval csoda, hogy az Up végre megszületett, de most tényleg itt van. Itt van és nem adja könnyen magát: annyival nehezebb anyag az Usnál, mint amennyivel az Us nehezebb volt a So albumnál. Vagy kétszer annyival. Viszont pozitívabb anyag, mint a tíz évvel ezelőtti, és figyelmes hallgatás után, ha sikerdalokat nem is találunk, arra a megállapításra juthatunk, hogy egységesen magas színvonala egy fokkal az Us fölé emeli. Egy évtizeddel ezelőtt Gabriel épp egy fájdalmas váláson ment keresztül, most ötven felett viszont újra apa lett, így az új albumon nem a társas kapcsolatok és azok problémái jelentik a fő témát, hanem kezdet és vég, születés és halál, vagy a lemezt átható - és a borítón is látható - víz szimbolikájánál maradva: az esőcsepp és a tenger. Jelen esetben fordítva, az első szám (az elefántüvöltés szerű hangokkal tomboló Darkness) a tenger képével és a hozzá kapcsolódó félelemmel (majd a félelem legyőzésével) nyit, az utolsó (az egy szál zongorával kísért The Drop) pedig repülőgépről szemlélt esőcseppekkel zár. A kettő között olyan számok sorakoznak, mint a lélek életútját vázoló Growing Up (a lemez legerősebb dala), az utazásról és eltévedésről szóló Sky Blue (a veterán Peter Green gitárjátékával és a Blind Boys Of Alabama gospelegyüttes vokáljaival), dalok egy szeretett személy haláláról (No Way Out) és a gyászról (I Grieve). Aztán a Jerry Springer-féle vulgáris tévéműsorokat gúnyoló harsány The Barry Williams Show humort hoz ("a szado-mazo szeretőm rosszul bánik velem / a barátnőm férfi lett / szeretem a férfit, aki megerőszakolta a lányom" stb.), a hétköznapi zajokra reagáló atmoszférikus My Head Sounds Like That újabb pszichológiai esettanulmány, a gitáron komponált More Than This a lemez legoptimistább darabja, a Signal To Noise pedig vonószenekari monumentalitásával nyűgöz le (Nusrat Fateh Ali Khan 1997-es halála miatt a legendás pakisztáni dalnok énekhangja annak a bizonyos 1996-os koncertnek és próbáinak a felvételéből került a dalba).Az Up nagy igényű, sok rétegű, gazdag lemez, ami a Peter Gabriel-életművet behatóan ismerőknek nem okoz csalódást, sőt a legelső albumra visszautaló borítójával újabb kísérletező korszakot ígér nekik (a világ fennmaradó hányadát meg amúgy sem érdekli). A jelenleg kopaszra borotvált fejű, fehér kecskeszakállat viselő 52 éves dalszerző-énekes szerint annyi felvétel maradt még talonban, hogy kábé másfél év múlva jöhet a következő lemez - de erre azért ne vegyünk mérget.

9/10