A brit Death In Vegas 1995-ben alakult a képzőművész-DJ-ötletember Richard Fearless és a hangmérnök-producer Steve Hellier duójaként. A következő évben megjelent Dead Elvis című bemutatkozó albumuk, mely a bigbeat, a dub-reggae, az elektro és némi pszicehedelikus rock keveréke volt. Az igazi mestermű azonban az 1999-es The Contino Sessions lett, ahol a távozó Hellier helyébe az első lemez hangmérnöke, Tim Holmes lépett. A második albumot rockosabb élő hangzás jellemezte, a hetvenes évekbeli rock, a nyolcvanas évekbeli posztpunk dark wave és a modern elektronika keveréke, melyhez jól illettek a vendégénekesek, Iggy Pop, Jim Reid (The Jesus & Mary Chain), Bobby Gillespie (Primal Scream), Dot Allison (Richard Fearless barátnője, a One Dove egykori énekesnője), továbbá egy teljes londoni gospelkórus. A lemez a városi voodoo irányzat egyik csúcslemeze volt, a korszak olyan albumai mellett, mint a Liquid (Recoil), a Play (Moby), az XTRMNTR (Primal Scream) vagy a Bow Down To The Exit Sign (David Holmes).A Scorpio Rising, mely címét a neves amerikai underground filmrendező, Kenneth Anger 1964-es motoros filmjétől kölcsönözte, az első szám (pontosabban az első két számban, mivel a nyár elején kislemezen megjelent nyolcperces Leather Girls az albumon a Leather és a Girls című tételeire szétbontva szerepel) egzotikus hangjaival visszautal az előző lemezre, egész pontosan annak legutolsó számára, a Neptune Cityre, majd női vokált is hallunk, ami Dot Allison három évvel korábbi szereplését idézi. De most nem Dot az, hanem Susan Dillane a trip-folkos brit Woodbine trióból, majd egy hasonlóan ismeretlen énekesnő (Nicola Kuperus a detroiti Adult. technoduóból) adja elő a második kislemezdalt, a new wave-es hangzású Hands Around My Throatot. Már ekkor érezhető, hogy a Scorpio Rising, melyet Fearless pszichedelikus szerelmes dalok gyűjteményeként jellemez, sokkal pozitívabb felütésű lemez, mint elődje volt, és szinte minden számban hallunk éneket. Az album hátralévő hét számában háttérbe szorul az elektronika és a pszichedéliában fürdő anyagot a hatvanas évek végének hangulata hatja át. A Liam Gallagher által énekelt címadó szám a Pictures Of Matchstick Men című 1967-es Status Quo-dal hangzását idézi, Paul Weller egy tényleges feldolgozást, a Byrds gitáros-énekesének, Gene Clarknak egy szintén 1967-es szólódalát adja elő (So You Say You Lost Your Baby), a Diving Horses című dalban aztán felbukkan a fátyolos hangú Dot Allison, míg a Mazzy Star ábrándos énekesnője, a korábban Jesus & Mary Chain- és Chemical Brothers-lemezeken is vendégeskedő Hope Sandoval két számban tűnik fel: a Killing Smile egy folkos dal mandolinnal, míg a záró Help Yourself egy tízperces hipnotikus, keleti beütésű darab, a végén szitárral. A Weller és Sandoval énekelte számokban közreműködik Dr. L. Subramaniam is, a híres indiai hegedűs, aki a hetvenes években Ravi Shankarral és George Harrisonnal turnézott Nyugaton, de Herbie Hancockkal is dolgozott. Richard Fearless az utóbbi években sokat utazott Indiába(n), és nemcsak egy hegedűst, de tekintélyes mennyiségű inspirációt is hozott onnan a lemez számára, melynek anyagát a tervek szerint jövő tavasszal indiai templomokban is megturnéztatják.

9/10

(A lemezt hivatalosan nem forgalmazzák Magyarországon, de van annyira jó, hogy érdemes külföldről beszerezni.)