Ha punk és Anglia, akkor mindenben a Damned volt a legfürgébb (első kis- és nagylemez), a Stranglers a leginkább muzikális (lásd: Peaches - The Very Best Of) és a Clash a legjobb. De mindez nem jöhetett volna létre, ha nincs a Sex Pistols (és Malcom McLaren és a New York Dolls és a New York-i CBGB klub art-punk zenekarai és még annyi, de annyi minden, hogy lehetetlen felsorolni). Johnny Rottenék voltak a legnagyobb hatásúak, ez tagadhatatlan. A könnyűzene 1976-ban (és 1977-ben is, hogy hűek legyünk a jubileumhoz) éppen úgy állt, hogy szüksége volt egy Sex Pistolsra, az meg úgy állt ki, hogy megfelelt erre a szerepre. Aztán gyorsan kiégett: Rotten 1978-ban kilépett, és a zenekar egy év vegetálás után a basszgitáros Sid Vicious 1979-es túladagolásával együtt halt meg.

A húszéves fennállást ünneplő 1996-os meglepetésszerű újjáalakulás és koncertsorozat (Sid helyén a korábbi basszusgitárossal, Glen Matlockkal) a mocskos anyagiakról szólt, de legalább bevallották a turné és a koncertlemez címében (Filthy Lucre Live -1996), Julien Temple 2000-es Pistols-dokumentumfilmjéhez pedig egy dupla album tartozott, amin rajta volt majdnem a teljes életmű (The Filth And The Fury - 2000). A God Save The Queen 1977-ben az akkor huszonöt éve uralkodó királynőt "ünnepelte", a mostani Jubilee válogatáslemez már a legendás Pistols-kislemez huszonötödik évfordulóját köszönti. A Johnny Rottennel készült négy klasszikus kislemezsláger (Anarchy In The UK, God Save The Queen, Pretty Vacant, Holidays In The Sun) után jönnek sorba a Temple rendezte, de McLaren irányította The Great Rock'N'Roll Swindle című film zeneanyagából kimásolt dupla A-oldalas kislemezek, már Rotten nélkül: a "nagy vonatrabló" Ronnie Biggsszel felvett No One Is Innocent, Sid Vicious csúcspillanata a My Wayben, a gyengébb feldolgozások (két Eddie Cochran-rockabilly Sid előadásában és a tradicionális Friggin' In The Riggin' vicce), két esetlenebb Cook/Jones-szerzemény (érdekesség, hogy a Silly Thinget az itt is szereplő kislemezváltozatban a gitáros Steve Jones énekelte, pedig a filmzenealbumon a dobos Paul Cook előadásában hallhattuk), aztán a film főcímdala, melyet Ten Pole Tudor és egy seregnyi névtelen ifjonc énekelt fel, majd a Stepping Stone című Monkees-dal Rottennel készült '76-os demofelvétele, melyet a film számára tisztított meg Jones (aki amúgy is sokat dolgozott a stúdióban, például a zenei analfabéta Sid helyett, basszusgitáron). A végére odatették a Pretty Vacant 1996-os koncertverzióját és - már csak azért is - az EMI című 1977-es gúnydalt, hogy mindegyik EMI-os lemezen rajta legyen (ezt a számot annak idején a Virgin kiadónál rögzítették, de azt később az EMI megvette, így a felvétel joga végül a dalban szidott mamutkiadóhoz került). A Jubilee CD-re rákerült a zenekar három klipje, de a jubileumra újra kiadott God Save The Queen maxijára készült technoremix, melyet Neil Barnes (ex-Leftfield) gyártott le, sajnos nem.

A Jubilee elsősorban a zenekarral most ismerkedőknek szól, az igazán elvakult (vagy igazán gazdag) rajongók úgyis az azzal egy időben kijött Sex Pistols című 3 CD-s díszdobozt szerzik be, melyen ritkaságok, demók, eltérő verziók és koncertfelvételek is bőséggel szerepelnek.


8/10