A pólómintának impozáns, halmozottan hátrányos helyzetűnek tűnő gyermekek sorával operáló (és - minden vicc nélkül, valóban - igényes) borítóval ellátott anyag a
Here To Stay kislemezdallal indít, megadva a megfelelően mély alaphangot az
Untouchables várakozásokat és vágyakat kielégítő egy órájához. A fegyelmezett alapok fölött mérges gitárok feszítenek, a kor szavának megfelelően szolid (ám legtöbbször ízléses) elektronika díszít, mindezt pedig egy erős és képzett énekhang fogja sötét keretbe. Jonathan Davisről eddig is nyilvánvaló volt, hogy a bömbölésen túl énekelni is képes, a két megnyilvánulási forma egymáshoz való viszonyát hallgatva azonban ezúttal ismét megállapíthatjuk: a Korn frontemberének arányérzéke mit sem javult az elmúlt években. Talán a mondanivaló (izzadón) szándékolt súlyossága, talán csak a szimpla klisé teszi, mindenesetre tény, hogy Davis minden egyes énekes rész mellé beilleszt legalább egy ordítós/hörgős passzust is, sokat levonva ezzel a dalok értékéből. Az album talán legjobb pillanatai a - nyugodt periódusában a Tears For Fears-es Roland Orzabalt és a Pet Shop Boys-os Neil Tennantot(!) idéző -
Hollow Life, valamint az
Alone I Break, de például a
Hating verzéje is alkalmas nem ortodox kukoricázók becsalogatására. Mindezzel együtt, a túlzott ideologizálás, és a minden szinten feltűnő túlgondoltság pont a rockzene értelmét, a zsigeriséget veszi el a Korn zenéjéből. Kár érte.
6/10
