A boszniai Goran Bregovic a volt Jugoszlávia egyik legjelentősebb rockzenekara, a Bijelo Dugme vezéreként vált ismertté és bár már ekkor feltünedezett filmzeneszerzőként, de igazán ismertté Emir Kusturica filmjeihez (A cigányok ideje, Arizonai álmodozók, Underground) komponált zenéivel vált. Aztán megszakadt a munkakapcsolat, állítólag azért, mert Kusturica rájött, hogy a végtelenül lusta szerzőként ismert Bregovic jó néhány sajátjaként jegyzett szerzeményt másoktól "kölcsönzött" (mellesleg a neves rendező is valami hasonlót tesz No Smoking nevű zenekarával - lásd: Unza Unza Time). Goran mestert ezután szinte divat lett "nem szeretni" és erre maga is rátett az utóbbi években megjelentetett válogatáslemezeivel (Ederlezi, Music For Films, Songbook), melyek egyaránt a három Kusturica-film és az 1994-ben készült La Reine Margot zenéjét adták el újra meg újra.Most aztán vége a hosszú böjtnek. Az évek óta monumentális turnét lebonyolító hatalmas orkesztra tökéletesen megérett egy nagylemezre. Bregovic persze nem hazudtolja meg önmagát, ezúttal is egybekotyvaszt mindent, ami a keze ügyébe kerül. Elsősorban a zenekara magját alkotó cigány rezesbandákat, bolgár énekesnőket, szimfonikus zenekart, dobgépet, szintiket. A lemezen váltakozva követik egymást a dalos és az instrumentális felvételek, az előbbiekben főleg a rézfúvósok jeleskednek a női és férfi vokálok alatt (a felénk is ismert Šaban Bajramović három dalban működik közre), a héttételes Tale pedig különböző hangszerekre és kórusokra helyezett filmzenei hatású muzsika (Goran egyébként az elmúlt években inkább színdarabokhoz komponált, viszont kipróbálta a kamera előtti világot is egy svéd filmben). Az album leginkább az Arizona Dream zenéjét idézi, Bregovic megint átszűrt magán egy adag tradicionális kultúrát, de ezt olyan jól tette, hogy nyugodtan megpróbálkozhatnak vele Boban Marković és a Besh o droM (lásd: Macsó hímzés) rajongói is.

8/10