A bigbeat fénykorában, 1997-'98 táján berobbant Lo Fidelity Allstars rögtön egy remekművel debütált: a How To Operate With A Blown Mind album, mely Fatboy Slim cégénél, a Skint kiadónál jelent meg, zseniális katyvaszban egyesített a rock, a punk, az acid house és a funk elemeit egy tipikus angol attitűddel: ha az Oasis dance zenekarként születik és funkcionál, az adhatott volna hasonló eredményt. Az efféle párhuzamokra nem kis részben a Wrekked Train művésznévre hallgató enigmatikus frontember adott alapot, s további hasonlóságot jelentett az is, hogy a Lo Fidelity Allstarnak is sikerült az, ami a brit előadóknak ritkán: befutni Amerikában. A Battle Flag című sláger sikere nyomán az album is elkezdett felfelé kapaszkodni tengerentúli listákon... ám ekkor az énekes kilépett a zenekarból! A Lo Fidelity Allstars a következő évet egy mixlemezzel bekkelte ki (Fatboy Slim után ők készítették el az On The Floor At The Boutique sorozat második darabját), de kétséges volt, hogy a zenekar képes lesz-e újra talpra állni.Nos, képes volt. A második album nyitódalában a torzított ének még az első lemez hangzását idézi, ám utána már egy új Lo Fidelity Allstarst hallunk: nem a sötét experimentalistákat, hanem egy modern funkzenekart. Az egykori frontember helyett most az együttes három tagja is énekel, de hívtak erősítésként egy vokalista lányt, meg három sztárvendéget is: a kísérleti dance producerként is ismert Jamie Liddelt (akinek Super Collider nevű projektjétől már a mixlemezükre is beválogattak egy számot), Greg Dullit (a néhai Afghan Whigs gitáros-énekes vezérét, aki mostanában Twilight Singers nevű új zenekarával nyomul - lásd: Twilight...), továbbá a funk egyik legnagyobb legendáját, Bootsy Collinst, akit a legutóbbi Fatboy Slim-stúdióalbumon is közreműködött a Weapon Of Choice című számban. A diszkókorszak hangmintáiból is jócskán használó, dögös táncdalokat és lebegősebb, finomabb, érzékibb lüktetésű darabokat váltogató Don't Be Afraid Of Love nincs olyan zseniális, mint a vadul kísérletező How To Operate... volt, de poplemeznek nagyon erős. Nem elragadtatást, hanem bulizhatnékot vált ki hallgatójából: "down on your motherfuckin' knees!" helyett "shake your ass" - hogy egy-egy jellemző idézettel szemléltessük a különbséget.

8/10