Egy részeg hajnalon papírra másolt Isaac Newton-idézet ("Hogy messzebb láttam másoknal, az csak azért történhetett, mert óriások vállán álltam") helyesírásilag hibásan lejegyzett változata (a shoulders tévedésből egyes számban szerepel) méltó az életművében rengeteg poptörténeti idézetet, utalást, ööö... lopást elhelyező Oasishez. Ez a messzelátás most széles horizontúra sikeredett, mégse pillantotta meg a helyes útirányt a zenekar, mely nemcsak eredeti kiadóját (a 2000 elején megszűnt Creation labelt), de két tagját (basszistáját és ritmusgitárosát) is elvesztette az album készítése során. Az 1997-es Be Here Now kokainkásában fürdő hangzása után elágazáshoz értek a manchesteri fiúk, ám ezúttal tétován lépkednek a biztos sikert jelentő hagyományos középtempójú, a meghökkentően zabolázatlan lendületes és a letisztultan pszichedelikus felvételek között. A jórészt Franciaországban felvett és - a dance körökben is jó névnek számító - Mark "Spike" Stent producerrel kevert korong technikailag nagyszerű munka, érződik rajta, hogy Noel rengeteget fejlődött dalszínezés terén, de önmagához képest egyszerűen most nem elég emlékezetesek a dalai. A nyitó Fuckin' In The Bushes beszívott bigbeatje még okés felütés (bár a Chemicals Brothers-lemezeken tett kirándulások után sokan aligha lepődtek meg rajta), a szellősen hagyott Go Let It Out kislemezdal is elmegy, a Who Feels Love? keleti pszichedéliája viszont már nehézkes. A spontán módon felvett virgonckodások (Put Yer Money Where Yer Mounth Is, I Can See A Liar), a Noel által énekelt kibukott hangulatú dalok (Where Did It All Go Wrong?, Sunday Morning Call) rendben vannak, de kiemelni csak a Liam dalszerzői debütálását, a Little James című egyszerű balladát, illetve a lemez csúcsának számító Gas Panic!-et lehet, a Roll It Over gospeles záró száma után hiányérzet telepedik a szőrös szívű kritikusra, aki a kislemez B-oldalra száműzött Let's All Make Believe-et szívesebben hallotta volna az album A oldalán.

7/10