Fellépők

Kedvenc helyek

Komolyzenei koncertek

Angie Stone: Mahogany Soul
|
olvasói:
(0)
(Arista/BMG)

A fekete zongorista-énekesnő, Angie Stone Black Diamond című 1999-es debütálásával rögtön a modern soul élvonalába lépett, szerepelt a Streetsoul című Jazzmatazz-lemezen is, és most második albumával jelentkezik.


Angie persze nem az utóbbi egy-két évben bukkant fel a színtéren, hiszen már a nyolcvanas évek óta jelen van, dolgozott a Sequence nevű női raptrióban és a Vertical Hold soul együttesben, s emellett több sikeres lemezen (például Lenny Kravitz-albumokon) szerepelt háttérénekesnőként, így nem véletlen, hogy első szólólemeze már egy szuperprofi dívát mutatott teljes fegyverzetben. A dél-carolinai Columbia városkában született Angie gospelen nevelkedett, templomi kórusban és klasszikus souldalok éneklésével szerzett gyakorlatot, sőt - bár mostani duci alakjából nemigen nézhető ki - tizenévesen kiváló sportoló, ígéretes kosaras volt. Élettörténetében fontos részlet az is, hogy a modern soul legfontosabb férfi előadójának, D'Angelónak (lásd: Voodoo) volt éveken át a szerelme és múzsája (van egy közös, négyéves gyermekük is). Itt most szép fordulat lenne kijelenteni, hogy Angie Stone a nu soul királynője, de ezt mégsem állíthatjuk - arra a címre Erykah Badu a legméltóbb. A Black Diamond értékeit folytató, klasszikus soul hagyományokra építő, gazdagon hangszerelt és briliánsan felénekelt, pozitív üzenetű Mahogany Soul persze remek lemez, tele olyan remek dalokkal, mint a Rafael Saadiq (Toni! Tony! Toné!, Lucy Pearl) produceri segédletével készült Brotha (mely a fekete férfiak valóságos dicshimnusza) vagy a Musiq Soulchilddal (lásd: Aijuswanaseing) duettben előadott The Ingredients Of Love. Ha eredetiségben egy hajszállal le is marad Erykah Badu (Mama's Gun), Jill Scott (Who Is Jill Scott?), Alicia Keys (Songs In A Minor), India.Arie (Acoustic Soul), Macy Gray (The id) vagy Kelis albumaitól (Kaleidoscope, Wanderland), kivitelezésben simán egyenrangú velük - ugyanaz a liga.

8/10
Déri Zsolt
2002.02.15
|

Linkek

Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 24., csütörtök

Eszter, Eliza
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.