Tagadhatatlan, hogy Jackson képes (volt?) nagyszerű dalok írására, de hogy a végeredmény zseniális legyen, ahhoz szüksége volt Quincy Jones hangszerelői-produceri tehetségére is. Közösen készített lemezeik máig a popzene legjobbjai közé sorolhatók, főleg a '79-es Off The Wall és az attól már némileg polírozottabb '82-es Thriller, de a sztárbetegség minden tünetét külsőségeiben (és már némileg bensőjében is) magán hordozó '87-es Bad album is tartalmazott még rengeteg emlékezetes percet. Azóta azonban már nem kérdés többé, hogy ki a Király: Jacko vagy Prince? Egyikük sem (mellesleg Jacko, talán jelzésképpen, a Prince nevet adományozta '97-ben született fiának). Szentimentális, messianisztikus, korszerűtlen albumok (Dangerous - 1991, HIStory - 1995, Blood On The Dancefloor - 1997) után az Invincible (azaz Legyőzhetetlen) című új lemez sem a nagy visszatérés, de még így is a legjobb korong lehetne a Bad óta, ha nem lenne ilyen feleslegesen hosszú: 78 perces és a végére már nagyon fárasztó.Az igazi probléma azonban az, hogy nem eléggé emlékezetesek a dalok, így hiába elfogadható az ütemesebb számok Rodney Jerkins-féle produceri kezelése, a közérthető és a modern között ügyesen lavírozó hangzás, ezek a felvételek sem eléggé átütők, nem beszélve az unásig ismert balladákról, melyek még kevesebb pozitívummal rendelkeznek, és a lemez nagyobbik részét teszik ki (16-ból 9 lassú). Jó hír viszont, hogy az átlagnál kevesebb a szánalmat ébresztő hohogás, "uh-ho"-zás, és Jackson bátrabban kiénekli a hangokat, kevesebbet pózol, mintha némileg több lenne az önbizalma, mint nemrégiben.Ha össze akarnánk állítani a lemez anyagából egy jobbat a hivatalos végeredménynél, akkor be kellene vennünk a Jerkins által kezelt táncosabb dalokat, a következő kislemeznek kiválasztott, lemeznyitó Unbreakable-t (mely a néhai Notorious B.I.G. dumájával van kissé elrontva), a címadó Invincible-t, a kislemezsláger You Rock My Worldöt, a némileg didaktikus, paparazzikat a fenébe küldő Privacyt, és persze az egész lemez legjobb dalait (az effektgazdag Threatenedet és a viszonylag szellemes Heartbreakert, valamint a Santanával latinosított Whatever Happens című és a hi-fi-tesztelőnek szánt 2000 Watts című Teddy Riley-darabokat), továbbá a legjobb balladát, az Andre Harris által felügyelt, easy-listeninges kürtökkel színesített Butterfliest. Kimaradna néhány Jacko és Riley által összerakott felejthető érzelemkitörés és két - a műfaj rémségeinek számító - Babyface és R. Kelly segítségével készített, súlyosan nyálas R&B-ballada.Azt viszont kíváncsian várjuk, mikor fog megjelenni Jackson zenéjében legújabb kedvenceinek, a Coldplay, a Radiohead vagy Eminem 2000-es albumainak hatása (lásd: 2001 legjobb albumai zenészek és újságírók szerint).

6/10