Robbie Williams a zenés szórakoztatóipar legszélesebb spektrumú fiatal előadója, egyszerre hiteles és kompetens pop-rocksztár, Tom Jones méltó utódja, és most ezen a lemezen (melynek címe csak egy betűvel tér el a tavalyi Sing When You're Winning albumától) bebizonyítja, hogy az ötvenes-hatvanas évek amerikai varietéjét is kiválóan képes interpretálni. A legendás Rat Pack csoport (Frank Sinatra, Dean Martin, Sammy Davis Jr), Nat King Cole vagy Bobby Darin nagy slágereit 18 tagú bigband kíséretében énekelte fel. A One For My Babyt egy 84 éves bácsi zongorázza neki, aki a Sinatra-féle eredetiben is játszott, de a veterán hangmérnök is Sinatra mellől való, és a felvételek is a legendás Los Angeles-i Capitol stúdióban készültek - sőt a lemez legzseniálisabb dalát, a nosztalgikus It Was A Very Good Yeart Robbie magával Sinatrával énekli együtt (a néhai Frank hangja természetesen archív felvételről szól). Hősünk további duetteket rögzített a stílusban igencsak járatos színész-énekesnővel, a káprázatos hangutánzó képességét a Little Voice című filmben bemutató Jane Horrocksszal (Things) és a vékonyka hangú Nicole Kidmannel (az eredetileg Frank és lánya, Nancy Sinatra által sikerre vitt Something Stupid feldolgozása a lemez talán egyetelen gyengécske pillanata), Rupert Everett-tel (They Can't Take That Away From Me), Jon Lovitz amerikai tévés komikussal (Well Did You Evah?) és az énekes haverral, Jonathan Wilkesszel (Me And My Shadow). Mint a fenti dalcímekből is kiderült, Robbie csupa 14 karátos örökzöldet választott, szám szerint épp 14-et (álljon itt azért még néhány további cím: Bicska Maxi dala, Beyond The Sea, Ain't That A Kick In The Head?), és tökéletesen el is énekli őket, de talán túlságosan is idomul a példaképekhez és kicsit veszít "robbie-sságából". Meglehet, hogy a cél az volt, hogy Robbie az idősebb generációt is meghódítsa, azzal viszont, hogy a fiatal közönségével megismerteti ezeket a zseniális régi dalokat és a szvinghangzást, dicséretes kulturális missziót teljesít (miközben igen jól szórakozik, amint erről a bakik és hülyéskedések gyűjteménye is tanúskodik az utolsó szám után).

Az albumon hallható a már említett filmzenelemezről ismerős Have You Met Miss Jones?, viszont szerencsére nem került rá a My Way (mely koncertfelvétel formájában hallható volt a Let Love be Your Energy maxin). Robbie és Guy Chambers egy saját szerzeményt is tettek a albumra, rögtön nyitódalként (I Will Talk And Hollywood Will Listen), de az - hasonló hangszerelés ellenére is - bizony kilóg a klasszikusok közül.

8/10