Négy gombócfejű, debil kiscsávó sosem kavart még akkora vihart, mint ebben a filmben. Szerencsésebb országok tévénézői már megismerkedhettek a legújabb kultusz rajzfilmsorozat, a South Park hőseivel, nálunk ez sajnos kimaradt, cserébe rögvest a totális őrület kellős közepén kezdhetjük. A cím ugyanis nem véletlen, a South Park mozifilm-változata láttán a felkészületlen, erkölcsös nézők öt perc után sikongva hagynák el a nézőteret, majd hisztérikus gyűléseken követelnék a cenzúra beavatkozását. Ahogy azt filmbéli hőseink elszánt anyái meg is teszik. Döbbenten figyelik ugyanis, hogy gyermekeik egy kanadai tévésorozat rajongóiként rászoknak a trágár beszédre, és kommunikációjuk szinte kizárólag a szex, a testnedvek, valamint a szellentés körül forog. Amikor azután az egyik szerencsétlen, lúzer kiscsávó fogadásból meggyújtja a hátsó feléből kieresztett gázcsíkot, és a robbantás végez vele (továbbá kis kerülővel a Pokolba repíti, ahol Szaddám terrorizálja a halálra rémült Sátánt), az anyák totális háborút indítanak a gyermekeiket megrontó Kanada ellen...Nem is folytatom, a továbbiakat mindenki elképzelheti magának. Azaz dehogyis, meg ne próbáljátok, úgysem sikerülne, amit leírtam, az pusztán szelidített, cenzúrázott verzió, a helyzet ennél sokkal-sokkal súlyosabb. Az ellenkultúra csúcsán járunk, a South Park humoránál nincsen feketébb, őrültebb és morbidabb, ez a film nagyobbat üt, mint a Beavis és Butthead meg a Simpson család együttvéve. Az alkotók tán legnagyobb, zseniális ötletét például nem is említettem: a South Park műfaja klasszikus musical, igen, MUSICAL, gombócfejű lúzereink és anyáik ötpercenként dalra fakadnak, hogy az ötvenes évek édeskés slágereinek nyomán énekbe fojtsák örömüket és bánatukat.Nincs mese, a South Park az idei év egyes számú kultuszfilmje, a felforgatás és a szabadság diadala az ostobaság felett.