Az első három Vega-album (Suzanne Vega - 1995, Solitude Standing - 1997, Days Of Open Hand - 1990) hűvösen csilingelő városi folk-rock hangzását Froom radikálisan átalakította, technicista effektekkel modernizálta és az így készült két lemez (99.9F - 1992, Nine Object Of Desire - 1996) az énekesnő karrierjének legizgalmasabb periódusát hozta el. Az új producer most az angol Rupert Hine lett, aki a nyolcvanas években szerzett nevet Tina Turner, Stevie Nicks, Howard Jones vagy Chris DeBurgh lemezein, így nem meglepő, hogy az új Suzanne Vega-album visszakanyarodást mutat a Froom érkezése előtti hangzáshoz - de szerencsére nem ismétli meg a harmadik album túlpolírozottságát, hangszerelésében annál jóval visszafogottabb. Hallunk groove-os, programozott alapokat is a hús-vér dobosok mellett (egyikük néhai Jeff Buckley dobosa, a Mystery White Boy és a Live a l'Olympia című koncertlemezeken is hallható Matt Johnson), míg a basszusgitáron az első három Vega-albumról - és a tavalyi Sziget-koncertről - ismerős Mike Visceglia játszik, a billentyűknél Hine ül, közreműködik egy új elektromos gitáros és vokalistanők is, de a hangsúly ezúttal végig Suzanne akusztikus gitárján és énekén van, ahogy kezdetekben volt.

Maguk a dalok pedig ugyanolyan tökéletesek, mint kezdettől fogva. Az egykori fiús, sovány, gitáros lány, aki saját nőiességére igazán csak kislánya, Ruby Froom 1994-es születésekor talált rá, most hős anyaként küzd magánélete váláságával (az eredetileg tervezett albumcím The Mother And The Matador volt). "Egykor oly büszkén álltam egymagam / magasan a tömeg fölött / és most lenn vagyok a földön" - ezzel a felütéssel nyit a Penitent (melyből az említett munkacím is származik, s mely a kontinentális Európában az album beharangozó kislemeze lesz). "Tekintsetek özvegynek, fiúk / elmondom, hogy miért / nem a férj, hanem a házasság veszett oda" - nyit a Widow's Walk (Amerikában ez lesz a kislemez). "A tavalyi bajok annyira ósdinak tűnnek" - nyit a Last Year's Troubles (Nagy-Britanniában ez lesz - egyébként egy vidám hangulatú dalról van szó). "Szappan és víz / kimossa ezt az évet az életemből / begyógyítja a sebet, amit úgy hívnak, férj és feleség / a papa egy sötét talány / a mama egy marék tövis / te vagy az én kis sárkányom / akit megint felkaptak az itthoni viharok" - szól a Soap And Water. A finom groove-ra épülő, nanázós I'll Never Be Your Maggie May-ben a nő szakít a férfival, a töredezve lépegetős szövegű It Makes Me Wonderben a nő kérdőjelezi meg a férfi túl nagy elvárásait, a vonósriffek és zongorajáték jellemezte címadó Song In Red And Gray egy régi, kísértő affér emléke, akárcsak a nagyon lassú, bluesos Harbour Song. a feszes If I Were A Weaponban férfi-nő párharc zajlik, a szövegében és zenéjében egyaránt játékos Machine Ballerina egy játékszernek tekintett nő lázadása, a Solitaire egy magányos kártyajátékkal példálózik (ez a lemez legeffektesebb száma, akár a Froom-korszakból is származhatna). A kis szintetizátormotívumok színezte Priscilla egy gyerekkori emlék (a téma Suzanne tizenéveskori nagy szenvedélye: a tánc), és van egy feldolgozás is, az énekesnő egyik mentorától, Jack Hardytól való St.Clare.

Összességében egy nagyon szerethető album, melyet Suzanne Vega személyisége, okos hangja és gyönyörű dalai visznek el, nem a produceri/hangszerelői csomagolás (ami korrekt, de hiányzik belőle a zsenialitás).

9/10

www.vega.net

www.mikevisceglia.com