A verzében egy karistoló gitármotívum és egy slampos dobgroove kering körbe a háttérben, majd arra robban rá a hangos és durva refrén - a hasonlóság nem is titkolt. Mansonék sosem csináltak nagy ügyet az ilyesmiből, egyik legnagyobb slágerük, az I Don't Like The Drugs (But The Drugs Like Me) például nyíltan idézte a Fame című David Bowie-klasszikust, olyannyira nyíltan, hogy a háttérvokál egyszer-egyszer még be is énekelte a Bowie-dal címét (az angol Blur meg amúgy is egy erős Bowie-hatásokkal bíró zenekar, szóval szavuk se lehet). Maga a szám, mint címe is mondja, harci dal: lázadásra szólítja fel a fiatalokat mindazok ellen, akik azt gondolják róluk, hogy úgysem lesz belőlük senki. Manson ismét az individualizmus prófétája, a "fight! fight! fight! fight!" rész pedig jól skandálható a koncerteken magasba emelt öklökkel, minden együtt van tehát egy modern glam-rock himnuszhoz.

A maxi két verzióban kapható: a CD1 bónuszdala a billentyűs Madonna Wayne Gacy remixe az aktuális turné címét (Guns, God & Government) adó sort tartalmazó The Love Songból, illetve az 1999-es év egyik legjobb metállemezét jegyző Slipknot együttes zúzós, de az eredetitől nagyon el nem térő remixe a The Fight Songból, ahol a "nem vagyok rabszolgája egy olyan istennek, aki nem létezik / nem vagyok rabszolgája egy olyan világnak, amelyik le sem szar" refrénből a végére azt vágják össze, hogy "Isten nem létezik", és azt ismételtetik. (A maxi CD-ROM részlegében az előző kislemezdal, a Disposable Teens videoklipje is megtekinthető.)

A CD2 bónusza a Disposable Teens 11 perces, lassú tempójú és igen változatos remixe, illetve a The Fight Song koncertfelvétele, melyet Manson az amerikai választásokhoz igazítva különféle hatóságok (pártok, rendőrség, oktatási intézmények, egyház) elleni kirohanással konferál, és ezért minden néző/hallgató hálás.

A CD-maxik tokja egy-egy tarotkártyalapot is rejt (nekem a Bolond és az Igazság jutott).

8/10

www.marilynmanson.com